Tóka Gábor, 2019. december 12.. (FRISSÍTÉSEK A LAP ALJÁN - a Vox Populi aktuális közvélemény-kutatásokon alapuló pillanatnyi mandátum-becslésére ld. https://tinyurl.com/y6l66gop)
Jelen cikksorozat első részében bemutattam egy ősrégi, egyszerű, könnyen ellenőrizhető, bárki által használható, és a mai Magyarországon viszonylag pontosnak bizonyuló módszert annak megbecslésére, hogy hány egyéni választókerületben győzhet a Fidesz, és mennyiben az ellenzék, ha az olvasó kíváncsi elméje által tetszés szerint kiválasztott képet mutatnak az országos népszerűségi adatok. Azt láttuk, hogy ha például 49:48 arányban vezetne a Fidesz-KDNP a hatpárti egyesült ellenzék (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) előtt az egyéni kerületi szavazatok országos százalékos megoszlásában, akkor – meghatározott feltételek teljesülése esetén – a kormánypárt kb. 66, az ellenzék pedig 40 egyéni mandátumot szerezhetne meg a 106-ból. A cikksorozat harmadik része majd megnézi, hogy a listás mandátumok mennyiben módosíthatják a parlament végső összetételét. Előzetesként erről annyit: nem kicsit, de azért az országgyűlés összetételét minden elképzelhető esetben inkább az egyéni kerületi győzelmek, mint a listás szavazatok megoszlása határozza meg.
Ez a második rész azt járja körbe, hogy miért küldhet a Fidesz ilyen sok egyéni képviselőt a parlamentbe közel egyenlő szavazatmegoszlás esetén? Mennyi ebben a választói akarat (illetve ennek az egyszerű többségi rendszer által felerősített hatása), és mennyi a pártos térképrajzolóé, aki – mint ezt sokan gondolják – a Fidesznek kedvezve húzta meg a választókerületek határait 2011-ben? Azért is érdekes ez a kérdés most megint, mert ennyi idő alatt egy pártosan elfogult térképrajzolás hatása általában megfakul.
1. Csúf gyíkok e a magyar választókerületek?
Sok szempontból vizsgálhatjuk, hogy egy választókerület határait az állampolgárok törvényes jogait korlátozó elfogultsággal húzták-e meg. Ezek közül legalább három lehet releváns Magyarországon. Az elsőre utal maga a gerrymander szó. Az 1812-ben kitalált fogalom egy választási térkép kihirdetőjének a nevét gyíkemberesítette a szalamanderrel, hogy politikai normasértés gyanújába keverje egy roppant mesterkélt (meggörbülő sárkánykígyóra) formájú választókerület miatt. Bele is bukott Gerry kormányzó a térképmanipulációt követő botrányba. A furcsa amőbák elburjánzása egy térképen ugyanis mindenkinek azt sugallja, hogy nem a választópolgárok választanak maguknak képviselőt, hanem – a népuralom elvét megcsúfolva – a képviselők választanak maguknak választókat úgy, hogy előre lezsírozzák az eredményt.
Magyarországon is van furcsa formájú országgyűlési választókerület. Baranya 2 például egy lakatlan hegyvidéken átvágó autóúttal köti össze Pécs két ellentétes végét egymással, miközben józan ésszel értelmezhető közlekedési és társadalmi-politikai kapcsolat csak a város közepén, tehát a Baranya 1 választókerületen keresztül van köztük. Egy ilyen szörnyszülött létrehozása kétségkívül alapos, esetleg előzetes közmeghallgatások tűzpróbáját is kiálló indoklásért kiáltana bármely jogállamban. Az Egyesült Államokban például egy kisebbségi csoport helyzetbe hozása – azaz úgynevezett „többségében kisebbségi” kerületek létrehozása, ahol nem ütközhet akadályba a kisebbséghez tartozó jelölt győzelme – számít elégséges érvnek ehhez.
Baranya 2 csúfsága azonban ritkaság a magyar választókerületek között. Bár tudtommal nem készült még ilyen meg ilyen módszeres elemzés arról, hogy különlegesen furcsa-e a magyar választókerületek térképi megjelenése, első ránézésre elég tetszetős szinte mindegyik. De a forma harmóniája nem minden. Kocka-szabályosságú választókerületek is adhatnak a demokratikus szabályokkal összeegyeztethetetlen előnyt egy pártnak. De ez már egy másik értékelő szemponthoz vezet át.
2. Egyenlően bánnak-e a különböző pártokkal?
Az amerikai bíróságok szerint az állampolgárok jogegyenlősége, egyesülési és szólásszabadsága sérül, ha ravasz térképrajzolók fosztják meg őket attól a lehetőségtől, hogy ízlésüknek megfelelő képviselőket válasszanak meg. A pártos elfogultság gyanúját veti fel például, ha a szavazatok többségét megszerző párt nem szerzi meg a mandátumok többségét. De mit mondhatunk a fenti magyar példáról, ahol a legtöbb szavazatot szerző párt a mandátumok 62%-ára számíthat? Honnan tudhatnánk, hogy ez túl sok, vagy túl kevés?
A kortárs politikatudomány válaszát a pártszimmetria fogalma adja meg.* Ez abból indul ki, hogy ahol az arányos képviselet nem alkotmányos követelmény, ott nem várható el az, hogy a szavazatarány egységnyi növekedése vagy csökkenése a mandátumarány nagyjából hasonló arányú változását vonja magával. De egy többségi választási rendszerben is elvárható demokratikus minimum, hogy a játékszabályok egyenlően, részrehajlás nélkül bánjanak a versengő pártokkal. Ez az alapkövetelmény akkor teljesül, ha ugyanakkora országos szavazataránnyal ugyanakkora mandátumarányt érhet el mindegyik párt. Tehát ha a Fidesz a szavazatok egy bizonyos százalékával lényegesen több egyéni mandátumra számíthat, mint az ellenzéki szövetség (a továbbiakban: EK), akkor a választókerületi térkép diszkriminál az ellenzéki szavazók kárára. Ha pedig az EK szerezne több egyéni mandátumot a Fidesznél ugyanannyi szavazattal, akkor az előbbi felé lejt a pálya, tehát az EK szavazóinak ad - egy főre számítva - nagyobb politikai befolyást a választási térkép, mint a fideszeseknek.
A cikksorozatunk első részében bemutatott módszerrel bármely tetszőleges országos szavazatmegoszlás esetére kiszámolhatjuk az egyéni mandátumok megoszlását. Tegyük fel, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatásokkal összhangban a szavazatok kb. 95% esik a két nagy pártszövetség jelöltjeire, és a többiek nem szereznek mandátumot. Az alábbi ábrák azt mutatják, hogy egy-egy országos szavazatarány mellett hány jelenlegi egyéni kerületben számíthatunk Fideszes illetve ellenzéki győzelemre a 2018-as és 2019-es szavazatföldrajz mellett.
A 2018-as szavazatföldrajz megállapításához a hat már említett párt és az Együtt egyéni kerületi jelöltjeinek, illetve Kész Zoltán és Mellár Tamás független jelöltek szavazataiból gyúrtam össze az „EK” (ellenzéki kombó) szavazatait, és ezt hasonlítom össze a Fidesz-KDNP jelöltekével. Az ábrát átmetsző narancsszín és zöld görbék azt mutatják meg, hogy adott országos szavazatarány mellett a 106 egyéni kerületi mandátum hány százalékára számíthatna egy ilyen szavazatföldrajz mellett egyik, illetve másik pártszövetség. Mivel a szimulációk azt feltételezik, hogy egyéb jelöltek elviszik a szavazatok 5%-át, a Fidesz és az EK szavazataránya akkor egyenlő, ha mindketten 47,5%-nyi voksot kapnak. Ezt a pontot egy szaggatott függőleges vonal jelzi az ábra közepén.
Leolvashatjuk az ábrából, hogy ha bármelyik párt országosan majdnem kétszer annyi szavazatot szerez, mint a másik – tehát mondjuk 62:33, vagy ennél is egyenlőtlenebb szavazatarány alakul ki köztük –, akkor vélhetőleg minden egyéni kerületben győzni fog. Ez eddig rendben lenne (már ha nem hiszünk az arányos képviselet fontosságában). Sőt, az ábra nagy részén teljesen együtt mozog a narancsszínű és a zöld görbe: bármely 9%-nál nagyobb szavazatkülönbség esetén meglehetősen fair módon (szimmetrikusan, egyik pártnak se kedvezve) oszlanak meg a mandátumok. Például 43%-nyi országos szavazataránnyal a Fidesz és az EK is 26% körüli egyéni mandátumarányra számíthat, míg 52% szavazattal kb. 78 (74%) egyéni győzelmet várhatnak.
Ennél szorosabb verseny esetén azonban nagyot fordul a kocka, és a Fidesz-KDNP tetemes előnybe kerül. Ha a kormánypárt vezet 50:45 arányban a szavazatokban, akkor 69:37 arányban viszi el a mandátumokat. Ha viszont az EK vezet ugyanennyire a szavazatokban, akkor csak 60:46 arányban győz a mandátumok tekintetében. Pontos szavazategyenlőség esetén pedig a Fidesz 14-gyel (13,2%) több egyéni mandátumra számíthat, mint az ellenzék. Szoros választás esetén tehát nem a szavazatok megoszlása, hanem a választókerületi térkép dönti el, hogy ki kerül többségbe az országgyűlésben: a térkép nem semleges a politikai alternatívákkal szemben.
A térkép pártos elfogultsága ezek szerint 2018-ban nagyon is fontos lehetett volna. De az elfogultság nem egy statikus adottság, hanem a pártok szavazatföldrajzával együtt folyamatosan módosul. Ha a 2018-as egyéni kerületi szavazatokat a 2019-es listás szavazatokra cseréljük le a fenti ábrában, akkor még sokkal erősebb Fidesz-párti torzítást veszünk észre, pedig senki nem nyúlt hozzá időközben a határokhoz. A 2019 májusi Európa Parlamenti választáson látott szavazatföldrajzból kiindulva ugyanis pontos szavazategyenlőség esetén még néggyel több (60,4%) egyéni mandátumot várhatott volna a Fidesz-KDNP, szemben a hatpárti EK 39,6%-ával. Egy ilyen mértékű térképelfogultság már az Egyesült Államokban is rekordokat ostromolna. Nem a választási rendszer többségi jellege okozza, hogy egy százalékos szavazatelőnnyel 26 egyéni mandátumos előnyt szerzett volna a Fidesz 2019-ben, mert szavazategyenlőség esetén is 22 mandátum lett volna az előnye. Sőt, még akkor is mandátumelőnybe kerülhetett volna, ha a szavazatokban 3 százalékkal lemarad az ellenzéktől.
De mi történt 2018-2019 között, ami ezt a növekvő és tekintélyes paritáshiányt okozhatta? Ezen a ponton érdemes bevezetnünk egy harmadik szempontot a pártos térképelfogultság vizsgálatába.
3. Egy részrehajlástól mentesen rajzolt térkép hasonló eredményt hozna-e?
Az Egyesült Államokban az alkotmányos normakontroll során hangsúlyos kérdésként merül fel, hogy szándékosan vagy mintegy véletlenül lett egy választókerületi térkép valamelyik párt szavazói számára hátrányos. A komputerkapacitás rohamos növekedése adott lehetőséget arra, hogy ezt olyan szimulációkkal is vizsgálhassuk, amelyekben szigorú (a jog által definiált) szabályokat követő számítógép-programok állítanak össze elemi földrajzi egységekből akár többezer választási térképet is, a múltbeli szavazatföldrajz tekintetében a Rawls-i „tudatlanság fátyla” mögé húzódva. Az így kapott „pártvak” térképek mindegyikére kiszámíthatjuk a fenti ábráink megfelelőit, és már meg is kaptuk a választ arra, hogy vajon tényleg különlegesen elfogult-e az a tényleges térkép, amely az alkotmányos normakontroll tárgya.
Az ilyen vizsgálatok gyakori és természetes eredménye az, hogy a szigorúan szabálykövető térképek kedvezőtlenek a térben koncentráltabb szavazótáború pártok számára, ha csak arra törekszünk, hogy egybefüggő, kompakt, meglevő közigazgatási határokat lehetőség szerint tiszteletben tartó, és minden választókerületbe azonos számú választásra jogosultat tömörítő választókerületek alakuljanak ki. Ha pl. nem teszünk külön erőfeszítést arra, hogy homogén nagyvárosi választókerületek helyett inkább furán kacskaringózó, de politikailag megosztottabb kerületeket alakítsunk ki, akkor egy jellemzően nagyvárosi párt nagyobb többségekkel nyerheti a maga kerületeit, mint egy jellemzően falusi párt, lévén tisztán falusi választókerületek kevésbé alakulhatnak ki, mint tisztán városiak. Márpedig akkor azonos országos szavazatarány mellett az előbbi párt kevesebb mandátumhoz jut, mint az utóbbi.
Tudtommal nem volt még arra kísérlet, hogy ilyen számításokat végezzenek el a magyar esetre. De némelyik budapesti kerület választási eredményei arra utalnak, hogy talán a magyar ellenzék sem járna jól azzal, ha látszólag pártatlanul, de a közigazgatási határokat tiszteletben tartva, és a pártszimmetria szempontját mellőzve húznák meg a parlamenti választókerületek határait. (Az azonban biztos, hogy a jelenlegi választókerületi határoknál még egy ilyen folyamat is jóval kedvezőbb eredményt hozna számukra, hiszen a jelenlegi választókerületek közötti érthetetlenül nagy népesség-különbségek feltűnő és a statisztikai véletlennel meg nem magyarázható, a Fidesz mandátumszerzését mesterkélten elősegítő korrelációt mutatnak a múltbeli szavazatmegoszlásokkal – erre visszatérek még egy más alkalommal.)
Háromféle válasz lehetséges a „szabálykövető gerrymander” problémájára. A vidék pártjának kényelmes azzal érvelnie, hogy a választókerületek „természetes” formája a legfontosabb. Ha a városi emberek pártja nem akar emiatt hátrányba kerülni, akkor tegyen több erőfeszítést a vidék meghódítására.
A városi párt azzal vághat vissza, hogy a falusi párt az, amelyiknek jobban kellene igyekeznie a városokban, ahelyett, hogy cinikusan visszaél a választási rendszer által lehetővé tett spontán gerrymander-rel, és politikájával elidegeníti a városi embereket. A helytelen gyakorlat megváltoztatásának jobb ösztönzése érdekében a választókerületek meghúzásánál a pártszimmetriára is törekedni kell.
Végül a harmadik álláspont az, hogy nem helyes, ha a választási rendszer akár a kerületek mesterkélt kijelölésével, akár a különböző pártok szavazóinak egyenlőtlen kezelésével kényszerzubbonyba tereli a választói akaratot. Ha vannak egyéni választókerületek, akkor azok legyenek meglevő közigazgatási egységek (összegei), mint például az amerikai (és a lengyel) szenátus esetén. Viszont a párttáborok egyenlő kezelése érdekében a német és az új-zélandi vegyes választási rendszerhez hasonló megoldás biztosítsa a magas fokú arányosságot, és akkor az egyéni választókerületek szintjén keletkező torzulások hatása elenyészik.
Számoljunk tovább
Ez a cikk eddig jutott el: a jelenlegi választókerületi határok igen jelentős mértékben kedveznek a Fidesznek, részben talán az ellenzéki szavazatok nagyvárosi koncentrációja miatt is, ám egész biztosan nem csak amiatt. Demokratikus megfontolásokkal nem igazolható, hogy a térben koncentráltabb szavazótáború pártok szavazói eleve lecsökkentett politikai befolyáshoz jussanak a választási rendszerben.
De vajon milyen országos szavazatmegoszlás lenne elég ahhoz, hogy az egyesült ellenzék szerezze meg a parlamenti helyek többségét? Tekintetbe véve az elfogult választási térképet, tényleg totális illúzió-e, hogy saját javukra fordíthatják a választási rendszer többségi vonásait, és alkotmányozó többséget szerezhetnek az adott szabályok mellett? És mi lenne elég egy újabb fideszes kétharmadhoz? Mennyit számítanak a levélszavazatok, és miként működik a győzteskompenzáció? Ha a 2011-es választási reform megannyi újítása, vagy már eleve az 1989-ben politikai konszenzussal elfogadott választási rendszer is súlyosan aláásta a valódi választási verseny esélyét, akkor milyen egyszerű és feltűnés-mentes változás adná a legjobb esélyt a valódi népképviselet kialakulásához?
Cikksorozatom harmadik része válaszol majd ezekre a kérdésekre. Addig is kommentálhatja a fentebb leírtakat alább, meg a Vox Populi Facebook oldalán is.
Kapcsolódó írások:
Lábjegyzetek
*: A pártszimmetria ellentétje a „pártos elfogultság” (partisan bias) fogalma, amit David Butler (1953) és Robert Dahl (1956: 147-9) nyomán Ralph Brookes (1953, 1959) és Edward Tufte (1973) alakított ki. A pártszimmetria fogalmát a legteljesebben Grofman és King (2007) fejtette ki, és, mint láttuk, nem előfeltételezi az arányos képviselet eszméjének elfogadását. A pártszimmetria mérésére itt bemutatott módszert egyes amerikai államok bíróságai elfogadják bizonyítóanyagként, a szövetségi Legfelsőbb Bíróság hipotetikus helyzetekre vonatkozó szimulációkat igénylő jellege miatt azonban nem fogadta el. Emiatt az elmúlt években sok kísérlet történt más, szimulációt nem igénylő kvantitatív módszerek kialakítására és egyes régi ötletek felelevenítésére, mint az átlag-medián összehasonlítás. Ezekről Czene-Joó Máté áttekintésében magyarul is olvashat, ezért a jelen írásban nem térek ki hiányosságaikra.
HIVATKOZÁSOK
Brookes, R. H. 1953. "The Butler Analysis and the Cube Law: Seats and Votes in New Zealand." Political Science 5: 37-44.
Brookes, R. H. 1959. "Electoral Distortion in New Zealand." The Australian Journal of Politics & History 5 (2): 218-223.
Butler, David. 1953. The Electoral System in Britain 1918-1951. Oxford: Clarendon.
Czene-Joó Máté. 2019. "Gerrymandering az Egyesült Államokban. Megmentheti-e a matematika a demokráciát?" Politikatudományi Szemle XXVIII (3): 111-133.
Dahl, Robert A. 1956. Preface to Democratic Theory. Chicago, IL: University of Chicago Press.
Grofman, Bernard, and Gary King. 2007. "The Future of Partisan Symmetry as a Judicial Test for Partisan Gerrymandering after LULAC v. Perry." Election Law Journal 6 (1): 2-35.
Kaufman, Aaron, Gary King, and Mayya Komisarchik, megjelenés alatt. "How to Measure Legislative District Compactness If You Only Know it When You See It." American Journal of Political Science.
King, Gary. 1989. "Representation through Legislative Redistricting: A Stochastic Model." American Journal of Political Science 33 (4): 787-824.
McGann, Anthony J., Charles Anthony Smith, Michael Latner, and Alex Keena. 2016. Gerrymandering in America: The House of Representatives, the Supreme Court and the Future of Popular Sovereignty. New York: Cambridge University Press.
Tufte, Edward R. 1973. "The Relationship between Seats and Votes in a Two-party System." American Political Science Review 67 (2): 540-554.
Ha az ellenzék választási esélyeinek más részletei is érdeklik, akkor az alábbi linkekre klikkelve jut el azokkal kapcsolatos elemzéseimhez:
Vitaindítóm a HVG-ben arról, hogy miként válhatna az ellenzék győzelemre esélyessé a 2022-es választáson, ami amellett érvel, hogy ehhez szervezeti változások is szükségesek az ellenzéki táborban: https://hvg.hu/360/20201019_Ellenzek_2022_Toka_Gabor, rádióinterjú a cikkről itt: https://www.klubradio.hu/adasok/mi-lenne-az-ellenzek-csodafegyvere-114318
Jelenleg milyen parlamenti mandátum-megoszlásra számíthatunk a közvélemény-kutatások alapján? https://tinyurl.com/y6l66gop
Hány listával szerezhet több listás szavazatot az ellenzék? https://tinyurl.com/y3ndnaze E poszt mellékleteként a 2019-es megyei listás eredmények tanulságai itt: https://tinyurl.com/y4hrdgah matematikai szimulációk a d’Hondt formula hatásáról itt: https://tinyurl.com/y2d6mrdl gondolatok és jogforrások az állami párt- és kampánytámogatás szabályairól pedig itt: https://tinyurl.com/yymwngoz
Hány ellenzéki lista legyen, és mi legyen Gyurcsány Ferenc sorsa: https://tinyurl.com/yya9u6fy
Kiszámíthatók-e előre az egyéni választókerületek várható eredményei és a parlamenti mandátumok megoszlása: https://tinyurl.com/y5sjryyn
A Fidesznek kedvez-e a választókerületi térkép, és ha igen, akkor miért: https://tinyurl.com/y5bfg7rn
Lehet-e még változtatni valamit a mandátumelosztási szabályokon, hogy még jobban kedvezzenek a Fidesznek: https://tinyurl.com/yy3bhzge
Mit mutatnak jelenleg a közvélemény-kutatások: https://tinyurl.com/qtu9snt
Mire jó az előválasztás az egyéni választókerületekben, és miként kell/lehet megszervezni, hogy maximális legyen a hatása: https://tinyurl.com/y67kqx67
Miért nem elég a közös indulás és a várakozás a jobb időkre? https://tinyurl.com/yyqybhe2
Miért fontos a közös ellenzéki kormányprogram, és miért kell az ötszáznapos rendszerváltás helyett négy év közpolitikai változásairól szólnia az ellenzéki programnak: https://tinyurl.com/y4jlq9px
Mitől lehet egy össz-ellenzéki kampánygépezet több, mint az alkotórészek összege: https://tinyurl.com/y28a7lae
Miért fontos a szavazatszámlálásban való részvétel újragondolása: https://tinyurl.com/y2998mf7
A Vox Populi aktuális parlamenti mandátumbecslése: https://tinyurl.com/y6l66gop
Miért nem mond ellent egymásnak a Vox Populi és a Szociális Demokráciáért Intézet mandátumbecslése, miközben az utóbbi (látszólag) optimistábban látja az ellenzék helyzetét: https://tinyurl.com/y3t3b4j3 Mi a különbség a Vox Populi és a 21 Kutatóközpont mandátumbecslései között: https://tinyurl.com/y3l75qll