Tóka Gábor, 2019. december 29. (FRISSÍTÉSEK A LAP ALJÁN - a Vox Populi aktuális közvélemény-kutatásokon alapuló pillanatnyi mandátum-becslésére ld. https://tinyurl.com/y6l66gop)
Hozzászokhattunk már a gondolathoz, hogy a következő országgyűlési választáson alighanem közös jelöltekkel indul az ellenzék az egyéni választókerületekben. A 2019. őszi önkormányzati választási eredmények szerint ezek alighanem be is gyűjthetnek kb. annyi szavazatot, mint az ellenzéki pártok együttes támogatottsága. Az pedig a 2014-es és a 2018-as választáson is meghaladta a Fideszét. A választási rendszer viszont a kormánypártnak kedvez, vagy legalábbis ezt halljuk évek óta. De vajon mennyire? Erre kap most választ.
Jelen cikksorozat első részében bemutattam egy ősrégi, egyszerű, könnyen ellenőrizhető, bárki által használható, és a mai Magyarországon viszonylag pontosnak bizonyuló módszert annak megbecslésére, hogy hány egyéni választókerületben győzhet a Fidesz, és mennyiben az ellenzék, ha az olvasó kíváncsi elméje által tetszés szerint kiválasztott képet mutatnak az országos népszerűségi adatok. A cikksorozat második része azt mutatta be, hogy a 2011-ben meghúzott egyéni választókerületi határok az egységesen induló ellenzékkel szemben is erősen kedveznek a Fidesz-KDNP-nek. Például a 2019-es európai választásokon látott szavazatföldrajz és országosan egyenlő szavazatarány mellett, a Fidesz-KDNP közös jelöltjei 64, a hatpárti – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – ellenzék (a továbbiakban: EK) emberei viszont csak 42 egyéni választókerületben szereznének szavazattöbbséget. (Az európai választáson látott szavazatarányok mellett persze sokkal nagyobb Fidesz többség adódott volna, de minket most az érdekel, hogy szavazategyenlőség mellett mi lenne a helyzet, hiszen ez mutatja meg, hogy torzít-e a rendszer, és ha igen, merre és mennyire.) A jelenségnek két oka van. Egyrészt az egyenlő országos szavazatarány mellett az ellenzék felé billenő 42 választókerület átlagos lélekszáma nagyobb, mint a kormánypárti előnyt mutató kerületeké. Másrészt az utóbbiakban szorosabb verseny alakul ki. Így pedig a Fideszre adott szavazatok nagyobb eséllyel váltódnak mandátumra, mint az ellenzékiek, pusztán amiatt, hogy hol húzták meg a választókerületek határait.
A cikksorozat e záró része azt vizsgálja, hogy vajon a listás mandátumok mennyiben módosíthatják az egyéni kerületi mandátumok részrehajló, a választói akaratot eltorzító megoszlását? A jelenlegi szabályok mellett milyen országos szavazatmegoszlás lenne elég ahhoz, hogy az egyesült ellenzék szerezze meg a parlamenti helyek többségét? És mi lenne elég egy újabb fideszes kétharmadhoz? Mennyit számítanak a levélszavazatok, és miként működik a győzteskompenzáció? Mindennek megállapítása a korábbi két cikkben megindokolt feltevéseken és módszereken túl már csak a választási törvény ismeretét, egy kis számolgatást, valamint a listás szavazatokra vonatkozó feltevéseket igényel.
1. Hány szavazat kell a mandátumtöbbséghez?
A magyar választási rendszerben 106 mandátum jut az egyéni kerületekben relatív többséget szerző jelölteknek. A fennmaradó 93 listás mandátumot a d’Hondt módszer szerint osztják el a különböző pártok és pártszövetségek töredék- és listás szavazatai között. A töredékszavazatok olyan egyéni kerületi jelöltekre leadott szavazatok, amik elvileg nem szereztek egyéni kerületi mandátumot (a 2011-ben bevezetett győzteskompenzációs töredékszavazatokra ez nem igaz, de erről majd később). A listás szavazatokat ezzel szemben párt- és nemzetiségi listákra adták le a polgárok egy külön szavazólapon: meg kell tehát saccolnunk, hogy adott egyéni kerületi eredmények mellett milyen listás szavazatmegoszlás várható. A jelen vizsgálódásban bátran feltételezhetjük, hogy az egyéni kerületi és listás szavazatok pártok szerinti országos megoszlása gyakorlatilag azonos a belföldi (tehát magyarországi lakcímmel rendelkező, és nem levélben, hanem személyesen) szavazó polgárok közt.*
A listás szavazatok egy kisebbik része viszont a magyarországi lakcímmel nem rendelkező (jellemzően Romániában vagy Szerbiában élő) kettős állampolgároktól érkezik. Ők a 2011-es választási törvényben kaptak szavazati jogot, és az azóta lezajlott két parlamenti választáson levélszavazataik 96%-ban a Fidesz-KDNP-t ikszelték be. Vajon hány levélszavazat fut majd be 2022-ben, és kire? Közvélemény-kutatási eszközökkel ez nem vizsgálható, mert a levélszavazók névjegyzéke csak állami szervek számára hozzáférhető. De mivel a levélszavazásra regisztráltak száma már csak viszonylag lassan nő, részvételi arányuk viszont 2014 óta csökkenő tendenciát mutat, ezért az egyszerűség kedvéért azt feltételezem, hogy a levélszavazatok a jövőben is ugyanannyival növelik majd a Fidesz-KDNP illetve az EK listás szavazatainak számát, mint 2018 áprilisában.**
Most már számolhatunk is. A cikksorozat első részében bemutatott módon, a 2019-es szavazatföldrajz tényeit felhasználva megbecsülhetők a legkülönfélébb országos szavazatmegoszlások mellett a 106 egyéni választókerületben várható eredmények, majd pedig a töredék- és listás szavazatok, valamint az összes mandátumok megoszlása. Az alábbi ábrán bemutatott soktucat szimulált választási eredmény azt mutatja, hogy a listás mandátumok mit sem változtatnak azon, hogy a Fidesznek jóval kisebb szavazatarány elég a parlamenti mandátumtöbbség megszerzéséhez, mint az ellenzéknek. Nézzük csak meg alaposan az ábrát, hogy világossá váljék ez a meghökkentő eredmény.
Az ábra vízszintes tengelye azt mutatja, hogy egy-egy hipotetikus választáson mekkora a Fidesz-KDNP előnye az egyéni kerületi szavazatok országos megoszlásában. Nevezzük ezt belföldi megoszlásnak, hiszen nem tartalmazza a levélszavazatokat. Mivel mindig abból indulok ki, hogy az egyéb pártok és jelöltek szavazataránya 5%, ezért a vízszintes tengely jobb végén szereplő plusz 15% azt jelenti, hogy a kormánypárt országosan 55%, az ellenzék pedig 40% szavazatot kap. A vízszintes tengely balvégén ezzel szemben -15% a Fidesz előnye, azaz az ott megjelenő választási eredmény szerint az ellenzék szavazataránya 55%, a Fidesz-KDNP-é pedig 40%.
A bal- és jobbszél tehát a merész képzelőerővel talán még éppen elképzelhető legvadabb választási eredményeknek felel meg. Az ábra függőleges tengelye pedig a Fidesz és az ellenzék mandátumaránya közötti különbséget mutatja. Amikor ez +33%, akkor a Fidesz szerez hajszálhíján kétharmadot az országgyűlésben, amikor -33%, akkor az ellenzék, hiszen az egyszerűség kedvéért felteszem, hogy senki másnak nem jut parlamenti képviselő.
Szimulációim a két szélső érték közé eső szavazatmegoszlások bármelyikére megmutatják, hogy miként osztaná meg a választási rendszer a parlamenti mandátumokat a kormánypárt és az ellenzék között. Az ábrát keresztező sötétkék vonal jelzi azt, hogy egy-egy szavazatmegoszlás mellett a választási rendszer egésze alapján milyen leosztása várható a 199 parlamenti képviselői helynek, a rózsaszín pedig azt, hogy ugyanazon szavazatarányok mellett milyen megoszlása várható az egyéni kerületi győzelmeknek.
Egyenlő mandátumarányhoz (a függőleges tengely nulla értékéhez) a rózsaszín és a kék vonal szerint is úgy -3,4 vagy -3,5% körüli Fidesz-ellenzék szavazatkülönbség tartozik. Tehát az ellenzéknek a tisztán többségi és a tényleges választási rendszerben is durván 3,5%-kal több belföldi szavazatot kellene nyernie a Fidesz-KDNP-nél ahhoz, hogy nagyjából azonos számú mandátumot szerezzen az országgyűlésben, mint a kormánypárt.
Lényegesen egyenlőtlenebb szavazatarányok mellett már sokkal kevésbé részrehajló a választási rendszer. A Fidesz-KDNP-nek egy 13%-nál kicsit kisebb szavazatelőny is kétharmadot szerezhet a parlamentben, de az ellenzéknek is éppen csak 14% feletti szavazatelőny (mondjuk egy ellenzék 55%, Fidesz-KDNP 40% szavazatmegoszlás) kellene hasonló parlamenti fölény eléréséhez. Pusztán a választási szabályok alapján tehát nem alaptalan Stumpf István félelme, hogy nemsokára az ellenzék módosíthat majd alkotmányt a Fidesz véleményének figyelmen kívül hagyásával.
Az már más kérdés, hogy – talán a kampányolás és a médiahozzáférés egyenlőtlen lehetőségeitől sem függetlenül – a kétféle kétharmad valószínűsége drámaian eltérő. Egy 13%-os kormánypárti előny a belföldi szavazatokban nincs is olyan messze a 2019. májusi Európai Parlamenti választás eredményétől (Fidesz-KDNP 52%, hat ellenzéki párt együtt 42%). Az ellenzék 14%-os szavazatelőnye viszont jelenleg csak sci-fi novellák témája lehet, lévén országosan kívánna meg kétszer akkora fölényt, mint amit Karácsony Gergely az überellenzéki Budapesten ért el Tarlós Istvánnal szemben. Aligha meglepő hát, hogy Stumpf István rokonszenves intelmei leperegnek a Fidesz vezetőiről: ellenzéki kétharmadról fantáziálni értelmetlen a mai Magyarországon.
Az ellenzék egységes felsorakozása mellett viszont a kormánypárti kétharmad fennmaradása is olyan szavazatarányt (54+%) követelne meg a Fidesz-KDNP-től, amit egyedül a 2009-es európai választáson ért el. Az ellenzéki pártok egyszerű mandátumtöbbsége pedig a 2014-es kormány-ellenzék belföldi szavazatmegoszlás esetén lényegében garantált, de még a 2018-as mellett is igencsak valószínű lenne. Feltéve persze, hogy jelöltjeik felkerülnek a szavazólapra, szavazótáboraik az egyéni választókerületekben tényleg összeadódnak, szavazataikat rendesen megszámolják, és a többi. Közös jelöltekkel tehát sokkal komolyabb tényező lehet az ellenzék, mint az elmúlt évtizedben bármikor, de a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a parlamenti többség továbbra is igen messze van tőlük, hiszen a Jobbik megroggyanása nyomán megfakult a remény, hogy a 2018-as szavazatmegoszlást (az egyéni kerületekben ellenzék 52, Fidesz-KDNP 48%) meg tudnák ismételni.
2. Mégse fontos a győzteskompenzáció? Hát a levélszavazatok?
Mint láttuk, közel azonos kormány-ellenzék szavazatarány mellett a választási rendszer jelentős Fidesz-KDNP mandátumtöbbséget produkál. Miként járulnak hozzá a választási rendszer egyes összetevői ehhez az elfogultsághoz?
A fenti ábrába berajzoltam egy zöld vonalat is, ami azt mutatja, hogy merre billenne a parlamenti többség különféle belföldi szavazatmegoszlások mellett akkor, ha egyáltalán nem lennének egyéni választókerületek, tehát pusztán a listás szavazatok megoszlása alapján kerülne kiosztásra 199 mandátum. Amint láthatjuk, egy tisztán listás választási rendszer jóval arányosabb mandátummegoszlást eredményezne, mint a tényleges választási rendszer, és pláne sokkal arányosabbat, mint egy tisztán egyéni kerületi rendszer. Ezért halad a zöld vonal nagyon közel ahhoz a fekete színű és nyílegyenes szaggatott vonalhoz, ami a tisztán arányos mandátummegoszlást jelzi az ábrában.
Az érdekesség az, hogy a zöld csak közel jár a feketéhez, de nem esik egybe vele. A szigorúan arányos megoszlás ugyanis egyben elfogulatlan is lenne. Azért, mert a fekete vonal az ellenzék és a Fidesz közti mandátumegyenlőséget jelképező, az ábra közepén húzódó halovány vízszintes vonalat pontosan a nulla szavazatkülönbséget jelző halovány függőleges vonal metszéspontjában keresztezi. A zöld vonal jelképezte tisztán listás választási rendszer viszont csak akkor ad nagyjából egyenlő arányban mandátumot a kormánypártnak és az ellenzéknek, amikor az utóbbi úgy 3,6-3,7%-kal több belföldi szavazatot szerez a Fidesznél. A tisztán listás rendszer tehát még a tisztán egyéni kerületi rendszernél is egy hajszállal elfogultabb lenne a kormánypárt javára. Igaz, nem csak az ellenzék, hanem a Fidesz kétharmados mandátumtöbbségét is szinte elképzelhetetlenné tenné a nagyobb arányosság miatt. Viszont az egyszerű többség megszerzéséhez egy picivel még nagyobb szavazattöbbséget is követelne meg az ellenzéktől, mint a jelenlegi vagy egy tisztán többségi választási rendszer. Hogy lehet ez?
A titok nyitja a levélszavazatokban van. Alább a második ábra, azon belül is a sötétkék és az égszínkék görbe összehasonlítása mutatja a 2018-ashoz hasonló arányú levélszavazat (a szimulációk ennyivel számolnak, lásd a ** lábjegyzetet) hatását az eredményekre. A tényleges választási rendszerben ezek a szavazatok csak minimális mértékben növelik a Fidesz mandátumarányát (a pontos szavazásmegoszlástól függően általában 1, néha 2 vagy nulla mandátummal – a részletekről majd másutt), mert csak 93 mandátumot befolyásolnak, és azt is csak kevéssé. Ha nem lennének egyéni választókerületek (ennélfogva pedig töredékszavazatok sem), és mind a 199 mandátum a listás szavazatok arányában kerülne kiosztásra, akkor a levélszavazók a tényleges arányuknak (2018-ban nagyjából 4%) megfelelő mértékben befolyásolhatnák a mandátumok megoszlását. Márpedig akkor még az elfogult választókerületi határoknál is kicsit nehezebbé tehetnék egy ellenzéki mandátumtöbbség kialakulását a parlamentben.
Várhatjuk-e azt, hogy ezt felismerve tisztán listás választasi rendszert vezet majd be a kormánypárt? Valóban, ha a Fideszben is úgy látnák, hogy az ellenzéki egység miatt újabb kétharmadra amúgy sincs már sok esélyük, akkor nem sok vesztenivalót igérne egy ilyen reform. De a nyereség (hogy az ellenzéknek 0,2%-kal több szavazatra lenne szüksége a mandátumtöbbséghez) is minimális lenne, miközben az aránytalan választási rendszer tényleg sok plusz mandátumot hozhat a Fidesznek akkor, ha ők kerülnek többségbe. Ezért egy ilyen reform csak akkor lehet kellőképpen csábító, ha a 2018-as szintnél sokkal nagyobb arányú levélszavazat beérkezésével számolnak a kormányban.
A második ábra egy ennél előnyösebb lehetőségre is felhívja az élelmes kormánypárti olvasók figyelmét. Aranyszínnel húztam meg azt a mandátumgörbét, amit akkor várhatnánk, ha a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazóknak csak az egyéni választókerületi szavazatot hagynák meg a törvényhozók, listás pedig csak a levélszavazóknak jutna. Ezáltal úgy nőhetne a levélszavazatok súlya a 93 listás mandátum elosztása során, hogy közben a pártosan elfogult választókerületi határok is kifejthetnék hatásukat. A belföldi listás szavazatok megszűntével persze a töredékszavazatok súlya is nőne a listás mandátumok eloszlására, és ez növelné a mandátummegoszlás arányosságát. Ez a Fidesz mandátumelőnyét is csökkentené olyan választásokon, ahol amúgy is a kormánypárt nyer, és a - bármilyen irányú - kétharmados többség amúgy is szerény valószínűsége csökkenne tovább. De a választókerületi határok és a levélszavazatok hatását kimaxoló aranysárga vonal mentén már közel 5%-os belföldi szavazatelőny kellene az ellenzéki mandátumtöbbség kialakulásához a parlamentben. Ez pedig már komoly érv lehet egy ilyen nagyszabású reform mellett, jövőre meg is látjuk majd, hogy mennyire.
Fideszes részről egyelőre a sajtóban is csak olyan ötleteket szellőztettek meg azonban, mint a választókerületi határok átrajzolása, vagy a győzteskompenzáció eltörlése. Utóbbi meglepőnek tűnhet, hiszen 2014-ben és 2018-ben is döntő volt a győzteskompenzációs mandátumok hozzájárulása a kormánypárti kétharmadhoz. Utolsó ábránk azonban azt igazolja, hogy a győzteskompenzáció nagyjából pártsemlegesen segíti a több mandátumot szerző pártot. Azaz még aránytalanabbá teszi a mandátumok megoszlását, és némiképp valószínűbbé azt, hogy egyik vagy másik oldal kétharmados többséget szerez.
De mi a csodának törölné el a győzteskompenzációt a kormánypárt? Nem tudjuk. Meglehet, a pillanatnyi közvélemény-kutatásoknál sokkal kedvezőbbnek látják az ellenzék választási esélyeit, ha komolyan gondolkodnak a 2011-ben bevezetett győzteskompenzáció eltörléséről. Ami egyébként csak előnyére válna a magyar jogrendszernek, hiszen olyan szavazatokat juttat „kompenzációs” alapon listás mandátumhoz ez a világ demokráciáiban ismeretlen újítás, amelyek már elnyerték egy egyéni választókerületben az ott kiosztott összes (ti. egyetlen) mandátumot. Ez pedig – az Alkotmánybíróság idevágó döntése ellenére, Lévay és Bragyova bírák különvéleményének megfelelően – feltehetően sérti a választópolgárok egyenlőségének alapelvét.
3. Számoljon tovább!
A cikksorozatban feltett kérdések megválaszolása számos vitatható feltevést igényelt. Abból indultam ki például, hogy az ellenzéki pártok egy az egyben összeadják szavazataikat, ha közös jelölteket állítanak, ráadásul annak is elejét veszik, hogy ellenzéki szavazatok nagyszámban menjenek a szecskába anélkül, hogy bármilyen mandátumot nyernének. Nem arról van szó, hogy nagy tétben fogadnék e feltevés igazára: a választási törvény-változás és az emberi hiba lehetőségei mind végtelenek. De érdemesnek tartom nyilvánosan átgondolni, hogy mi történne, ha az itt használt feltevések teljesülnének.
Röviden szólva arra jutottam, hogy az ellenzéki pártoknak nemcsak a felmerülő jelölt-koordinációs problémák példás megoldására, hanem jelentős szavazatnyereségre is szükségük lenne még ahhoz, hogy bármi esélyük legyen a parlamenti többség elérésére. Kétharmados többségről pedig továbbra is csak a Fidesz álmodhat, bár hovatovább már ők is csak akkor, ha népszerűségük a 2009-es szintre tér vissza. Hasonló kalkulusok nyilván sok párt és állampolgár gondolkodását, értékítéleteit és tetteit befolyásolják majd az elkövetkező években. Csak a politikai közösség akaratának pontosabb kifejezését segítheti az, ha a lehető legokosabban számolgatunk. Ehhez pedig vita és eszmecsere kell.
Természetesen más, talán realisztikusabb feltevések alapján is érdemes elvégezni a számításokat, és mindenkit erre bíztatok. A cikksorozathoz használt számítógépes kódot és az ábrákban megjelenített számadatokat itt megosztom az Olvasóval. Ha valaminek utánaszámol, vagy kipróbál néhány az itt használtaktól eltérő feltevést, kérem, ne titkolja el, hanem írja meg egy kommentárban alább, és/vagy a Vox Populi Facebook oldalán.
Lábjegyzetek
*: Könnyen ellenőrizhető, hogy ez 1990 óta minden országgyűlési választáson nagyjából így is volt. A nagy pártok és pártszövetségek jellemzően egy picit nagyobb részt kapnak az egyéni kerületi szavazatokból, mint a listásból, de ennek nincs komoly jelentősége, mert listás mandátumot eleve csak a legalább 5%-nyi listás szavazatot szerző pártok szerezhetnek, az itt vizsgált szimulációk pedig azt feltételezik, hogy az összes belföldi szavazatok 95%-át a Fidesz-KDNP és az EK szerzi meg. Mint bizonyára észrevette a megfogalmazásból, a magyar külképviseleteken személyesen szavazó állampolgárokat is „belföldi” szavazónak hívom itt, mivel nekik is van bejegyzett magyarországi lakcímük vagy tartózkodási helyük.
**: Tehát a listás szavazatokról felteszem, hogy országos megoszlásuk megegyezik az egyéni kerületi szavazatokéval, kivéve, hogy – miként 2018-ban – a Fidesz-KDNP összes listás szavazatainak 8,3%, az ellenzék listás szavazatainak pedig 0,27%-a származik majd levélszavazatokból, és a listás szavazatok abszolút száma csakis a levélszavazatok miatt tér el az egyéni kerületi szavazatok számától.
***: Szembeszökő, hogy a pusztán az egyéni kerületek alapján adódó mandátum-megoszlásban 10%-os szavazatelőny közel 50%-os mandátumelőnyt hoz a Fidesznek, és kb. 30%-ot az ellenzéknek is (ti. a vízszintes tengely -10 érteke mellett a vörös vonal nagyjából a -30 értéken halad át a függőleges tengely szerint). A kék vonal (tehát a tényleges választási rendszer) szerint viszont a 10%-os szavazatelőny 30%-nál kisebb mandátumelőnyt adna a Fidesznek, az egyesült ellenzéknek meg még 20%-ot se.
Frissítések:
2020 szeptemberében jelent meg egy az MSZP számára készült elemzés hasonló témában. (Ld. Szeredi Péter. 2020. "Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül! Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal!" URL: https://szocialis.eu/Elemzes.pdf.) Ez valószínűleg a fenti elemzéshez hasonló (bár pontosan le nem írt) módszerekkel, ám részben más feltevésekkel az összes listás szavazatok 2.3-2.7 százalékára teszi az szavazatmennyiséget, amivel a hatpárti ellenzéknek vezetnie kell a Fidesz-KDNP előtt annak érdekében, hogy a parlamenti mandátumok számában előnybe (és ennek eredményeként a parlamentben többségbe) kerüljön. Szeredi Péter és az én elemzésem között két fő különbség van. Egyrészt én az ellenzék számára még inkább hátrányos 2019-es, míg a baloldali kutatóintézet elemzése a 2018-as szavazatföldrajzzal számolt. Másrészt, én tavaly decemberben abból indultam ki, hogy az ellenzéki közös lista vagy listák megkapják az ellenzék egyéni kerületi jelöltjeinek összes szavazatát. Ezzel szemben Szeredi Péter elemzése, ha jól értelmezem a számítások részletei tekintetében sajnos nagyon szűkszavú írását (ami alapján éppen ezért nem is lehet megismételni elemzését), azt feltételezi, hogy az ellenzéki jelöltek szavazóinak 3-7%-a nem támogatja a közös listát vagy listákat.
2020 októberében a 21 Kutatóközpont tett közkinccsé egy mandátumkalkulátort, ami a levélszavazatok arányával és a nemzetiségi képviselők számával kapcsolatban picit más feltevéssel él, mint az itt bemutatott számítások. Ennél sokkal lényegesebb, hogy nem additív, hanem multiplikatív kapcsolatot feltételez a két választás közötti különbséget megragadó konstans, és az egyes választókerületek eredményei között. Mindennek azonban viszonylag szerény hatása van az eredményekre, miután ők is az itt közölthöz hasonló eredményeket kapnak azzal kapcsolatban, hogy melyik pártnak mekkora szavazatelőnyre van szüksége egy egyszerű vagy egy kétharmados parlamenti mandátumtöbbség eléréséhez.
Ha az ellenzék választási esélyeinek más részletei is érdeklik, akkor az alábbi linkekre klikkelve jut el azokkal kapcsolatos elemzéseimhez:
Vitaindítóm a HVG-ben arról, hogy miként válhatna az ellenzék győzelemre esélyessé a 2022-es választáson, ami amellett érvel, hogy ehhez szervezeti változások is szükségesek az ellenzéki táborban: https://hvg.hu/360/20201019_Ellenzek_2022_Toka_Gabor, rádióinterjú a cikkről itt: https://www.klubradio.hu/adasok/mi-lenne-az-ellenzek-csodafegyvere-114318
Jelenleg milyen parlamenti mandátum-megoszlásra számíthatunk a közvélemény-kutatások alapján? https://tinyurl.com/y6l66gop
Hány listával szerezhet több listás szavazatot az ellenzék? https://tinyurl.com/y3ndnaze E poszt mellékleteként a 2019-es megyei listás eredmények tanulságai itt: https://tinyurl.com/y4hrdgah matematikai szimulációk a d’Hondt formula hatásáról itt: https://tinyurl.com/y2d6mrdl gondolatok és jogforrások az állami párt- és kampánytámogatás szabályairól pedig itt: https://tinyurl.com/yymwngoz
Hány ellenzéki lista legyen, és mi legyen Gyurcsány Ferenc sorsa: https://tinyurl.com/yya9u6fy
Kiszámíthatók-e előre az egyéni választókerületek várható eredményei és a parlamenti mandátumok megoszlása: https://tinyurl.com/y5sjryyn
A Fidesznek kedvez-e a választókerületi térkép, és ha igen, akkor miért: https://tinyurl.com/y5bfg7rn
Lehet-e még változtatni valamit a mandátumelosztási szabályokon, hogy még jobban kedvezzenek a Fidesznek: https://tinyurl.com/yy3bhzge
Mit mutatnak jelenleg a közvélemény-kutatások: https://tinyurl.com/qtu9snt
Mire jó az előválasztás az egyéni választókerületekben, és miként kell/lehet megszervezni, hogy maximális legyen a hatása: https://tinyurl.com/y67kqx67
Miért nem elég a közös indulás és a várakozás a jobb időkre? https://tinyurl.com/yyqybhe2
Miért fontos a közös ellenzéki kormányprogram, és miért kell az ötszáznapos rendszerváltás helyett négy év közpolitikai változásairól szólnia az ellenzéki programnak: https://tinyurl.com/y4jlq9px
Mitől lehet egy össz-ellenzéki kampánygépezet több, mint az alkotórészek összege: https://tinyurl.com/y28a7lae
Miért fontos a szavazatszámlálásban való részvétel újragondolása: https://tinyurl.com/y2998mf7
A Vox Populi aktuális parlamenti mandátumbecslése: https://tinyurl.com/y6l66gop
Miért nem mond ellent egymásnak a Vox Populi és a Szociális Demokráciáért Intézet mandátumbecslése, miközben az utóbbi (látszólag) optimistábban látja az ellenzék helyzetét: https://tinyurl.com/y3t3b4j3 Mi a különbség a Vox Populi és a 21 Kutatóközpont mandátumbecslései között: https://tinyurl.com/y3l75qll