2020. október 27.
Az amerikai választások egyrészt egzotikusan egyediek, például az egészen hihetetlenül magas kampánykiadások miatt, amiket részben a kivételesen libertárius szabályozás, részben az óriási világpolitikai tétek, de főleg – az előválasztási szezont is figyelembe véve – minden globális összehasonlításban páratlanul hosszú kampányidőszak magyaráz. És itt jön a másrészt: az amerikai választások sok tekintetben csodálatosan magas minőségűek a demokratikus értékek szempontjából. Például a kampánykiadások annyira szigorúan, megbízhatóan és pontosan feltáródnak, hogy nem az amcsikon múlik egy a magyar választások árával való összehasonlítás kivitelezhetősége. Ami a hivatalos nyilvántartásokból nem érhető el, mint az összesítések állása vagy mondjuk a hirdetések tematikája, azt soktucat egyetemi kutatóközpont, alapítvány és üzleti vállalkozás kutatja ki. A YouTube-on pedig könnyen megtalálhatjuk a két kampány videóit, amiből most csak találomra egy pár, mielőtt arról lenne szó, miből telik rájuk:
A kampánypénzekkel kapcsolatos adatok olyan részletesen és olyan régóta elérhetők (erről is), hogy már másfél évvel a választás előtt is rendkívül precíz, részletes, és viszonylag pontos előrejelzéseket publikálnak a várható kiadások nagyságrendjéről. Ezért aztán minden dollárszegény jelölt is még kellő időben átgondolhatja, hogy mennyi pénzre lesz szüksége, és ehhez mit kell csinálnia. Ugyanis még egy Bernie Sanders-féle független szocialista sincs eleve reménytelen helyzetben az olajtrösztök kedvenceivel vívott versenyben, és Elizabeth Warren is fölébe tud kerekedni egy-egy önfinanszírozó milliárdoson a Demokrata előválasztásokon. Csak sokkal több önkéntes ingyenmunkájára meg sokkal több időre és pontosabb tervezésre van szüksége az ilyen jelölteknek, akiknek adózási meg társadalompolitikai elképzelései kevés lelkesedést váltanak ki az igazgatótanácsokban, és ezért aztán belőlük sokkal gyengébb a felhozatal.
A Republikánus Párt általában jobban vonzza a kifejezetten nagy adományokat, de mióta Howard Dean majd Barack Obama és Bernie Sanders kampányai az internet segedelmével teljesen újraszabták a szervezeti rutinokat meg a képzelet határait a kisebb adományok tömeges begyűjtése vonatkozásában, a Demokrata elnökjelöltek már gyakran kerülnek előnybe.
Az idei év pedig, az iskolázott, kertvárosokban élő fehér szavazók körében különösen népszerűtlenné vált Donald Trumpnak köszönhetően, egészen extrém lett ebben a tekintetben. A nyár óta Biden kampánya hétről-hétre sokkal több adományt gyűjt be, mint Trump, és szinte minden fontos csatatéren meghatározó fölénybe került a hirdetési felületeken is. Csak április óta több, mint 7,5 millió ember (nagyjából minden 100 választásra jogosult közül 3 fő) adakozott valamelyik kampánynak. Az alábbi látványos térkép 25 millió pénzadomány adatait foglalta össze. Az első benyomás is azt mutatja, hogy miként a választási eredmények térképein, az adományok irányitószámok szerinti térképén is a keleti és nyugati tengerparton, valamint a déli határállamok és a nagy tavak környékének nagyvárosaiban koncentrálódnak a Demokrata párt adományozóinak többségét mutató kék vidékek, és az ország lakatlan területekben gazdag, népes nagyvárosokban viszont szegényebb középső vidékein gyülekeznek a Republikánus többségű vörös körök.
A nagyságrendek és a kalkulálhatóség érzékeltetésére álljon itt négy ábra egy még 2019 július 19-én megjelent kiadványból, amit két hirdetés-elemző cég rakott össze. Az elnökválasztási kampány hirdetési kiadásaival kapcsolatos várakozásaikat felülmúlta a valóság, de inkább csak azért, mert tavaly nyáron még nem lehetett tudni, hogy a Demokrata előválasztásokon a két önfinanszírozó milliárdos jelölt, Michael Bloomberg és Tom Steyer micsoda történelmi rekordokat fog beállítani, és hogy a COVID járvány miatt a naggyűlésekre szánt pénzeket is inkább hirdetésekre fogják költeni.
Bár a 2020-as hirdetési számlák vége valójában már a 11 milliárd dollárhoz közelít, a belső arányok tekintetében egyelőre még ezek 2019-es előrejelzések adják a világosabb képet. A hagyományos tévé-rádióban („broadcast media”) a 2016-os választási hirdetési kiadások kicsit kevesebb, a kábeltévéken kicsit több, mint kétszeresére számítottak akkor előzetesen. A digitális médiában (benne a Google és Facebook hirdetésekkel) nagyon gyorsan növekednek a hirdetési kiadások – a forrás 2016-ra nem is mutat még adatokat – de várhatólag itt még mindig csak kb. negyedét költik el az összes hirdetési pénznek 2020-ban.
Az összes kiadás durván fele megy el az elnökválasztásra. Azon belül, legalábbis a 2019-es várakozások szerint, nagyjából egyharmad az előválasztások költsége (azért csak ennyi, mert idén a Republikánus előválasztásokon az elnökjelöltek alig-alig költöttek, hiszen Trump győzelme eleve lefutottnak tűnt), a maradék durván egyenlő arányban oszolhat meg Trump és Biden immár november 3-át célzó kampánya. Az elnökválasztások 18. századból örökölt archaikus érdekessége a közvetett választás meg az Electoral College tagjait kiválasztó szuper-többségi eljárás. Ez utóbbinak köszönhető, hogy az elnökválasztási kampányok, az előválasztások lezáródása után, csak azokban az államokban költenek hirdetésekre, ahol valamennyire szorosabb eredmény várható. Tehát Hawaiban és Kaliforniában pl. egyformán nulla a kiadás, ott csak a hírmédiából értesülnek a polgárok a jelöltek kampányüzeneteiről. Az állam elektori szavazatainak a számával csak akkor nő az ottani hirdetések volumene, ha ott nem lefutott előre, hogy kinek a szavazói lesznek többségben, illetve nagyon kell az adott állam az országos győzelemhez. Florida és Georgia ezért már több elektori szavazatuk okán is több hirdetést élvez, mint a náluknál szorosabb eredményt igérő Iowa, ám Texas hiába népesebb és igér éppen olyan szoros csatát, mint Florida, az előbbi elektori szavazatai csak habon a torták lehetnek Biden számára, ha megnyeri a sorsdöntő Floridát, ezért az utóbbiban sokkal többet költ mindkét jelölt. Mint az alábbi ábra mutatja, kisebb ráhagyással az is jól előre látható, hogy hol lesz érdemes bevásárolni a tévészpotokból.
Persze azok az államok sem mindig maradnak ki a politikacunámiból, akiknek csekély esélyük van az elnökválasztás megfordítására, hiszen egy kis államban olcsóbb mindenkit elérni hirdetésekkel, és ott is két szenátor van (ezek egyharmadát választják most újra), meg egy kormányzó, ráadásul ezekért a posztokért nem pont ugyanott várható szoros küzdelem, mint az elektori szavazatokért. Hasonlítsuk csak össze a várható hirdetési kiadások térképét a háromféle választás esetén:
A hirdetések központi jelentősége a kortárs amerikai kampányokban és a minden átvilágitó adatok és elemzések gazdagsága folytán azt is könnyű számszerűsiteni, hogy melyik kampány milyen üzenetekkel próbálja megnyerni a szavazókat. Az alábbi ábra például nem csak azt mutatja meg, hogy mekkora előnybe került a Biden-kampány a hirdetési kiadások tekintetében az elmúlt hetekben, hanem azt is, hogy milyen témájú hirdetésekre mennyit költött a két kampány. Mint látható, az utóbbi hetekben Biden egyedül a koronavírus tárgyú hirdetéseire (ami nála az összes hirdetés 43%) is majdnem annyit költött, mint Trump az összes hirdetésére:
Persze nagyon izgalmas lenne megtudni, hogy GDP-arányosan vajon a magyar vagy az amerikai választásokon költenek többet a pártok és jelöltek. Nos, az idei amerikai (szűkebben vett elnökválasztási) összköltés nagyságrendileg a magyar állami költségvetés 2020-ra előirányzott összkiadásainak felel meg. Ha ez utóbbit elosztjuk 133-mal, ami a magyar és az amerikai GDP közti arány, akkor máris ott tartunk, mint amit a nevében közszolgálati tévére-rádióra meg a kormányzati hirdetésekre költünk Magyarországon egy évben. Szóval akkor hol olcsóbb a választás? Igaz, a magyar esetben a hivatalos kampánykiadások csak pár százalékát érik el a két fenti költségvetési tételnek, ami persze az esélyegyenlőséget is aláássa. Ráadásul a belőle megszülető termék sem az a kaliber, mint a fent belinkelt videók.