Szerzők: Kósa Lívia (21 Kutatóközpont) és Szászi Áron (Policy Solutions)
2020. december 11.
Egyre egyértelműbb, hogy a hatpárti ellenzék előválasztással fogja megtalálni a közös miniszterelnök-jelöltjét, és több választókörzetben a közös képviselőjelöltet is [1. lábjegyzet]. Az előválasztások lebonyolításához nagyon sok embernek a koordinált munkájára és rengeteg anyagi forrásra lesz szükség. Ebben a cikkben egyrészt amellett érvelünk, hogy a pártok előlegezzék meg a szervezés költségeit, az előválasztást széleskörű adománygyűjtéssel kössék össze, és amennyiben ebből nyereség keletkezik, azt építsék bele a 2022-es kampány közös büdzséjébe. Másrészt azt javasoljuk, hogy a pártok előzetesen határozzák meg az előválasztási kampányköltekezés felső korlátját. Ez azon túl, hogy a választás kiegyensúlyozottságát erősítené, biztosítani tudná azt is, hogy az ellenzék ne lője el az összes puskaport az előválasztások során az igazi megmérettetés előtt.
A cikkben bemutatjuk, hogy mik a fő praktikus és normatív dilemmák az előválasztások finanszírozása kapcsán, más országok példáiból milyen tanulságokat lehet levonni, és mi lenne itthon az ideális. A nemzetközi tapasztalatokat elsősorban Felix-Christopher von Nostitz és Giulia Sandri “State funding and party primaries” című könyvfejezete alapján mutatjuk be. Nem egyszerű párhuzamot találni a magyar helyzetre, hiszen külföldi példákat jellemzően párton belüli előválasztásokra találunk, ehhez képest a magyar előválasztási koncepció lényege, hogy nem párton belüli, hanem pártok közötti – pontosabban különböző pártszínekben induló jelöltek közötti - választás lesz. Mégis azt gondoljuk, hogy érdemes a magyar helyzetről a külföldi esetekben felmerülő dilemmák tükrében is gondolkozni. További fejtörést okoz az is, hogy nem túlzás-e a magyar előválasztások procedúráját, finanszírozási szabályait szigorú demokratikus sztenderdek alapján vizsgálni. Hiszen luxusnak tűnhet morális aggályokkal megnehezíteni egy olyan előválasztást, aminek a stratégiai célja pont a demokratikus rend helyreállítása [2. lábjegyzet]. Ugyanakkor az előválasztások szervezési alapelveinek, kampányszabályainak a lefektetése nem csak a folyamat demokratikussága, de a 2022-es választások ellenzéki sikere szempontjából is kulcsfontosságú.
Ki finanszírozza az előválasztást?
Az előválasztások számos költséggel járnak, melyeket az egyszerűség kedvéért most két kategóriára redukálunk: a közös szervezési költségek, illetve az egyéni kampányköltségek. Először a szervezési kiadásokkal kapcsolatos dilemmákat mutatjuk be. Arra teszünk javaslatot, hogy a pártok finanszírozzák a folyamat lebonyolításának a költségeit, széleskörű közösségi gyűjtéssel kiegészítve.
A közös szervezési költségek magukba foglalják a közös tájékoztatás költségeit – vagyis azokat a tájékoztatókat, melyek nem egy-egy jelölt támogatására, hanem a választáson való részvételre buzdítanak, a választás lebonyolításának a költségeit, beleértve a helyszínek biztosítását, a szavazatszámlálást stb. A közös szervezési költség jól lehatárolható, kevesebb morális dilemmát vet fel a mennyisége, mint a kampányköltségeknek. A megosztása viszont már kérdésesebb, hiszen el kell dönteni, hogy a jelöltállító szervezetek milyen arányban osszák meg, kérjenek-e egyéni hozzájárulást a szavazóktól.
Ha a külföldi párton belüli előválasztási példákból indulunk ki, három fő finanszírozási struktúrát különíthetünk el, melyek gyakran keverednek is: a forrás jöhet a párttól, a jelöltektől, illetve az államtól. Az utóbbi ötlet, vagyis hogy az állam finanszírozza az előválasztásokat, mint például az Egyesült Államokban, a mai Magyarországon teljesen életidegen felvetés. A jelöltekre általában a kampányköltségek hárulnak, így erre a finanszírozási módra a következő részben visszatérünk.
Ha a pártok vállalják a választás finanszírozását, vagy annak egy részét, akkor gyakran élnek azzal a költségcsökkentő módszerrel, hogy a választójogot a választás költségeihez való hozzájáruláshoz - azaz „választási díjhoz” - kötik. Ez a német Zöldek esetében kimerült abban, hogy a szavazati válaszlevél postaköltségét a résztvevők állták, ezzel a választás költségeinek körülbelül egyharmad részét tudták ezzel fedezni. A fennmaradó költséget a párt általános költségvetéséből egészítették ki. Ugyanakkor, mivel zárt szavazást tartottak, a részvételi arány is alacsony volt, és a költségek is csekélyek voltak. Ezzel szemben a francia Szocialista Párt 2011-ben olyan sikeresen externalizálta a költségeket, hogy még profitra is szert tett az előválasztással. Ők 1 Eurós szavazási díjhoz kötötték az előválasztáson való részvételt, és mivel nyílt szavazás volt (azaz nem csak párttagok vehettek részt a választáson), kiemelkedő számú ember- több mint 5 millió fő - vett részt az előválasztáson [3. lábjegyzet].
Magyarországra rátérve érdemes megemlíteni a Republikon Intézet által kidolgozott 2022-es előválasztásra vonatkozó javaslatot. A szervezet egy olyan nagyszabású előválasztási koncepciót vázolt fel, ami felöleli a közös miniszterelnök-jelölt megválasztását, valamint az egyéni jelöltek megválasztását is azokban az országos egyéni választókerületekben, ahol nem tudtak megegyezni a pártok a közös jelöltről. A Republikon egy izgalmas, miniszterelnök-jelölti vitákkal kísért 6 hetes folyamatot javasol. Az előválasztás – amerikai mintára – úgy valósulna meg, hogy mindig másik régióban zajlana (mindegyik régióban egy hétig), a sorrendet kisorsolnák, kivéve Közép-Magyarországot, ahol az utolsó héten szavaznának. Szembetűnő, hogy ez egy jelentős költségekkel járó folyamat lenne. A Republikon javaslata alapján a pártok finanszírozása mellett minden előválasztásban résztvevő szavazónak 200 Ft-tal hozzá kellene járulnia a folyamat költségeihez.
Az előválasztás költségeinek pontos összegét nehéz megbecsülni, de talán a 2019-es budapesti előválasztás jó kiindulópont lehet. Az aHang által koordinált előválasztásnak 5,5 millió forint szervezési költsége volt, illetve több mint ezer önkéntes és aktivista segítette a lebonyolítást. A szervezet 2019 júliusában közzétett pénzügyi elszámolása alapján a költségeknek a 80 százalékát fedezték adományok. 68 ezer ember vett részt a budapesti előválasztáson, ez 19 százaléka a később Karácsony Gergelyre leadott szavazatok számának. Amennyiben a budapesti előválasztáshoz hasonló arányban tudják az ellenzéki szavazókat mozgósítani az országos előválasztáson, akkor körülbelül félmillió szavazóval kell számolni (azt feltételezve, hogy hasonló mennyiségű ellenzéki szavazó vesz részt majd a 2022-es választáson mint 2018-ban, kb. 2.6 millió). Ebből kiindulva a budapesti előválasztás fajlagos költségeivel számolva (80 Ft/szavazó) 40 millió forintos büdzsét igényelne az országos előválasztás. Természetesen nem a szavazók számával egyenes arányban növekednek a költségek. Vannak egyszeri fix költségek, amik függetlenek a szavazók számától (például webfejlesztés). Az országos előválasztáson azonban számos plusz kiadás is várható (például a fővárosi előválasztáshoz képest jelentősen nagyobb logisztikai, utazási költségek, felmerülhet a helyi aktivisták, szavazatszámlálók étkeztetése). Vagyis a 40 millió forintos összeggel inkább alábecsüljük a tényleges ráfordítások várható értékét.
A szervezési költséget a 200 forintos „részvételi díj” még akkor is fedezni tudná, ha a budapesti előválasztáshoz képest több, mint kétszeres lenne az egy főre jutó költség (160 Ft/szavazó). Ez félmillió szavazó esetén 100 millió Forint bevételt és 80 millió Forint kiadást, tehát 20 millió nyereséget jelenthetne. A választási díj nyugat-európai, pártokon belüli, azaz zárt választások esetén természetes lehet, de itthon nincs meg a hagyománya, noha számos kérdés pártokon belül dől el, amelyeknek a döntéseibe csak a párttagok szólhatnak bele, és a párttagság is költségekkel jár. Habár szimbolikusnak tűnik ez az ár, a legszegényebbek számára mégis lélektani hatása lehet, bizalmatlanságot okozhat, hogy fizetni kell a politikai részvételért. Ezért érdemes lenne úgy csökkenteni a belépési korlátot, hogy „szavazási díj” csak opcionális legyen (a 2019-es fővárosi előválasztáshoz hasonlóan), valamint egy crowdfunding kampánnyal is össze kellene kötni az előválasztást.
Vagyis a szavazókat az előválasztási tájékoztatás részeként adakozásra kéne ösztönözni. A gyűjtés részeként előre le kell fektetni, hogy a tényleges szervezési költségeket meghaladó támogatásokat az ellenzék közös, 2022-es kampányának büdzséjébe fogják folyósítani. Tehát az előválasztás egyben egy adománygyűjtő kampány is lenne a 2022-es választásokra. A folyamat egyszerűsége és átláthatósága miatt fontos lenne, hogy a támogatásokat ne külön gyűjtsék a pártok, hanem az előválasztást lebonyolító rendezőszervezet számlájára. Egyrészt a szavazóhelyeken lehetne pénzügyi adományokat gyűjteni, és a szavazóurnák melletti feliratokkal minimum 200 Ft-os ajánlott támogatási összeget kommunikálni a szavazók felé. Érdemes lenne minél több szavazóponthoz bankkártyás terminálokat is beszerezni. A csúsztatott, 6 hetes előválasztás lehetőséget nyújtana arra, hogy ezeket az eszközöket több szavazóponton is fel lehessen használni. Másrészt az előválasztás lebonyolító szervezet honlapján, online fizetéssel illetve átutalással is biztosítani kell a támogatás lehetőségét. Fel kell készülni arra is, hogy megjelennek pénzadományokat gyűjtő csalók is. Erre az ellenzéki pártoknak és az előválasztást lebonyolító szervezeteknek tudatosan készülnie kell, a rendőrséggel és a médiával együttműködve fel kell hívni az ilyen veszélyre a választók figyelmét.
Mivel az adományok az előválasztás során folynának be, a pártoknak meg kellene előlegezni a szervezési költségeket. Feltételezve, hogy “nyereséges lesz” az előválasztás, ez lényegében egy befektetés lenne. A pártoknak ugyanakkor garanciát kell vállalni, hogy az előválasztás költségvetésében felmerülő esetleges hiányt szétosszák egymás között.
Előválasztási kampányköltségek
Az előválasztás közös, szervezési költségeinek elosztása is számos problémát felvet, de az egyéni kampányköltségek kérdése még érzékenyebb téma. Amennyiben a jelölteknek megengedjük, hogy annyit költsenek a kampányra, amennyit szeretnének, azzal kiszolgáltatjuk a választás demokratikusságát egyéni vagyonos donoroknak. Azoknak a pártoknak a jelöltjei szereznek előnyt, akik mögött tehetős pártszervezet áll. Olaszországban láthattunk erre példát, ahol egy-egy jelölt kiugró költségkerete csökkentette a részvételt és az igazságos verseny érzetét. Sőt, a jelölt – győzelem esetén – kiszolgáltatottá válhat a támogatóknak. Kérdés, hogy ha egy illiberális kormány leváltása a cél, akkor mennyire fontos szempont az, hogy a kihívó személyének a kiválasztása demokratikus legyen, azaz feláldozható-e a demokratikus döntéshozatal igénye rövid távon a nagyobb cél érdekében. Ha praktikusan vizsgáljuk a kérdést, az előválasztás demokratikussága azért is fontos, hogy a parlamenti választás alkalmával megmaradjon, sőt növekedjen a választási hajlandóság. Ha a választók azt látják, hogy a Fidesz-ellenzék kétpólusú küzdelemhez hasonlóan az ellenzéki pártok között is igazságtalanul egy irányba lejt a pálya, akkor lehet, hogy elvesztik az érdeklődésüket, mivel nem tartják majd fairnek az előválasztást.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kampányköltségek szabályozása ellen is szólnak morális érvek. A leghíresebb példa erre az USA legfelsőbb bíróságának döntése, amely alkotmányellenesnek nyilvánította a pártok támogatásának állami kontrollját. Az érvelés alapja az, hogy a kampánydonációkat a szólásszabadság meghosszabbítását jelentik, azaz minden megszorító szabályozás sérti a szólásszabadságot.
További kiemelkedő szempont lehetne a limit nélküli költekezés mellett, hogy az előválasztási kampányra költött pénz kifizetődő lesz magán a parlamenti választáson is. Ugyanakkor, ezen logika mentén, a vesztesre költött vagyonokat a nagyobb megtérülés érdekében jobb lenne, ha már a Fidesz-ellenzék megmérettetésen költenék el. Ez szintén amellett szól, hogy nem érdemes az előválasztási kampányból fegyverkezési versenyt csinálni, hiszen tartalékolni kell a szűkös erőforrásokat a parlamenti választásra. A 2019-es fővárosi előválasztáson a második helyet elérő Kálmán Olga kampánya költött a legtöbbet (7,3 millió forintot) Facebook hirdetésekre, de a harmadikként befutó Kerpel Fronius Gábor Facebook-büdzséje is jelentős volt (4,1 millió forint). Ez az “elsüllyedt költség” egy miniszterelnöki előválasztás során a sokszorosára növekedhet. Érdemes lehet az előválasztás közös szabályainak részeként a kampánykiadások maximumát meghatározni. Például az Egyesült Királyságban mind a Munkáspárt, mind a Konzervatív Párt megszabott egy költséglimitet az előválasztásaik során.
A költséglimit betartását csak úgy lehet monitorozni, ha az előválasztáshoz kötődő költségvetés mind bevételi, mind a kiadási oldala transzparens. Ez nagy bizalmat kíván a pártok részéről, ugyanakkor senkinek nem érdeke, hogy ellenzéken belüli konfliktusok szülessenek ebből a választás előtt. Ráadásul a transzparencia növelheti a választói és adakozási hajlandóságot is.
Vélhetően nem befolyásolja jelentősen a közös miniszterelnök kiválasztását a kampány költekezési korlátjának a bevezetése, hiszen várhatóan hasonló nagyságú táborok fognak összecsapni: a nagyobb pártok (DK, Momentum) jelöltjei, vagy széles koalíciók által támogatott indulók (pl. Márki-Zay Péter, Szél Bernadett) közül fog kikerülni a győztes. Továbbá a főpolgármesteri előválasztás példája is azt mutatta, hogy a kampányköltségvetés nagyságánál fontosabb a jelölt közkedveltsége és az őt támogató szervezeti háttér. Ezzel szemben az egyéni választókerületekben - amelyekben nem tárgyalás útján döntenek a jelölt személyéről, hanem előválasztással - döntő szerepe lehet a költségszabályozásnak. Ezekben a küzdelmekben a kampányköltekezési plafon látszólag a forráshiányos, kis pártoknak kedvez. Ugyanakkor ez korántsem egyértelmű, mivel a pénzügyileg jobb helyzetben lévő pártoknak az aktivistahálózata is erősebb [4. lábjegyzet]. Egy költségkorlát az ellenzéki pártok csatáját a drága, de kényelmes hirdetések felől a fárasztó, de költséghatékony, két lábon járó, aktivista-kampány irányába tudná elmozdítani. Így az előválasztás fizikumot erősítő, barátságos mérkőzés lehetne a tényleges rangadó előtt. Az elpazarolt erőforrások, valamint a pénz-beszél jellegű kritikák mellett tehát egy harmadik érv is az előválasztási kampányköltekezések limitálása mellett szól.
Lábjegyzetek:
[i] Az új választási törvény és annak Volner János által benyújtott módosítása nem hagy más lehetőséget a pártoknak, mint hogy közös listán induljanak a jelöltek, így egyre jobban kilátásba kerül egy előválasztás. 2018-ban is megjelent némi kooperáció a pártok között, de a taktikai szavazás ötlete inkább pártokon átívelő vagy pártokon kívüli ellenzéki szervezetek biztatására alakult ki, és nem volt annyira nagy volumenű, hogy ne vesszenek el értékes szavazatok. Két éve, a főpolgármester-választást megelőzően már láthattunk példát közös ellenzéki előválasztásra, azonban azt leszámítva egészen egyedülálló a több párt jelöltjeit magába foglaló előválasztás.
[ii] A demokratikus deficit választásokra vonatkozó főbb példái között említhetjük a választási körzetek kormánypártoknak kedvező újrarajzolását (gerrymandering), a szavazatvásárlást illetve választói kényszerítés bevett gyakorlatait, a pártok forrásmegvonását, és a médiarendszer aránytalanságait, a közmédia kormánypárti elfogultságát. Emellett fontos megjegyezni azt is, hogy ha a 2010 előtti kétfordulós választási rendszer még mindig érvényben lenne, nem is lenne feltétlenül szükség előválasztásokra.
[iii] De Luca (2014) tanulmányára hivatkozik Nostitz és Sandri (2017)
[iv] Kivételt talán a Jobbik jelenthet, amelynek még mindig erős vidéki aktivistabázisa van a rossz anyagi helyzete ellenére. (A Jobbik finanszírozási problémájáról árulkodik, hogy 2019-ben a pártnak 1 millió Ft tagdíj bevétele volt, míg a Mi Hazánknak 38 millió, a Momentumnak 23 millió, DK-nak 21 millió, az MSZP-nek 18 millió.). Ennek példája a jobbikos jelölt szerencsi időközi választáson elért, viszonylag jó szereplése, amiben nagy szerepe volt a párt sikeres helyi mozgósításának. Ugyanakkor a Jobbik sem valószínű, hogy a többi pártnál jelentősen többet profitálna a kampány költséglimitjéből, mivel azokban a vidéki körzetekben, amelyekben ki tudná használni az erős aktivistabázisát (pl. somogyi, borsodi, hevesi, szabolcsi OEVK-k), várhatóan nem lesz választókörzeti-szintű előválasztás, hanem közös megegyezés alapján meg fogják kapni a jelöltindítás jogát. Ennek valamelyest ellentmond a Momentum kezdeményezése, ami azt célozza, hogy minél több helyen tartsanak előválasztást a miniszterelnök-jelölteken túl a közös listáról és a helyi képviselőjelöltekről is. Ugyanakkor még ha mind a 106 körzetben tartanának is előválasztást, várhatóan akkor sem a Jobbik báziskörzeteibe koncentrálná a többi párt az erőforrásait.