Szombaton indult az ellenzéki előválasztás, és gyorsan fel is függesztették a voksolást hétfő reggelig, miután a szavazni érkezők személyi azonosításához és regisztrálásához elengedhetetlen elektronikus rendszer - amelyik alapvetően azért kapcsolódik az internethez, hogy mindenki csak egyszer szavazhasson – túlterheltté vált. Az ok minden jel szerint egy ártó szándékú, komoly számítástechnikai tudást igénylő támadás lehetett egy egyelőre ismeretlen helyről, aminek a részleteiről nem jelent meg további információ. Vagy az előválasztás szervezői sem találtak informatív nyomokat, vagy okosabbnak találtak egyelőre titokban tartani, hogy mit találtak (hétfő hajnali FRISS HÍR: az Országos Előválasztási Bizottság a sajtónak nyilatkozó tagja szerint megállapították, hogy a támadás Kínából jött. A szavazás a sátraknál hétfőn reggel megindult, túlterheléses támadást egyelőre nem érzékelnek).
Én sem tudok erről többet annál, mint amit bejelentettek a szervezők, tehát nem háttérinformációkon alapuló elméletekre célozgatok alább. Nem hallottunk semmit, ami orosz beavatkozásra utalna, de nem árt tudni, hogy ilyenkor érdemes erre a lehetőségre is felkészülni. Néhány tévképzetet pedig talán eloszlat az alább felidézett átfogó kutatás a témában. Tanácsom röviden annyi, hogy a tettesekre vonatkozó alighanem megválaszolhatatlan kérdések helyett azt figyeljük, hogy mit tanulhatunk az ilyen zavarkeltő akciók lehetséges politikai hatásáról és a velük szembeni védekezés kilátásairól, mert szinte törvényszerű, hogy legalább egy ideig sok dolgunk lesz velük, de nem annyira félelmetesek a zavarkeltők lehetőségei.
Ki a felelős?
Nem tudjuk, hogy ki a tettes, de az ellenzék és az előválasztások bírálatára berendezkedett hangok nyilván a szervezők felelősségét fogják szakmányban emlegetni. Ez teljesen jogos is, hiszen mi a csodának csinálnak ekkora előválasztást olyan szervezetek, akik nem rendelkeznek egy tízmilliós amerikai tagállam költségvetésével? Végül is kiválaszthatták volna a jelöltjeiket úgy is, ahogy a Fidesz teszi már vagy húsz éve, és lám milyen nagy sikerrel.
Az ellenzéki pártok persze megpróbálják a Fideszre és/vagy szövetségeseire hárítani a felelősséget. Ez is érthető, hiszen nyilván csak a felfokozott választási izgalom pótolhatja azokat a résztvevőket, akit elvesztettek azáltal, hogy az előválasztások első fordulójából egy hétvége kiesett, meg a várható választók ijedelemre hajlamos részére is bizonyára ráijesztett a váratlanul sikeres támadás, és még senki nem tudja, hogy mi jön.
Nincs rá garancia, hogy az igazság félúton van a két verzió közt. Hihető, hogy az ellenzék még egy szavazást se tud megoldani, hiszen úgy van megalkotva a politikai rendszer, hogy ne legyen az. Másfelől meg tényleg könnyű és még csak nem is igaztalan arra hivatkozni, hogy ellenséges támadástól aligha várható olyan a tetteshez vezető nyom hátrahagyása, ami egy – teszem azt – horvátországi IP-címnél messzebb vezetne. És ha még Kaya Ibrahimnak is hívják az ott tartózkodó előfizető nevét, az se bizonyít majd mást, mint hogy valakinek tréfás kedve volt. Az is igaz, hogy a kormánypárti politikusok kevés kételyt hagytak afelől, hogy a pokolba kívánják az egész előválasztást. Még az általában a polgáriasabb vonalat képviselő fehérvári és kecskeméti polgármesterek is városukat megzavaró rendbontásként bírálták, és a „Stop Gyurcsány stb.” aláírásgyűjtés sem a tétlen nézelődés „élni és élni hagyni” filozófiáját tükrözi az előválasztással kapcsolatban. A leállással kapcsolatos ártatlansága bizonyítását sem a legjobban kezdte a fideszes oldal azzal, ahogy a kormánymédia elhallgatta az előválasztás kezdetét meg a leállást is.
Ráadásul igen nehéz bármi más mozgatórugót látni a történtek mögött, mint a Fidesznek való besegítés szándékát. Nem volt olyan váratlan csődület a szavazásra kijelölt sátraknál szombat reggel, hogy egy a fővárosi előválasztást gond nélkül megoldó, és azóta még számos fejlesztésen átment, két éven át agyontesztelt rendszer csak úgy befuccsoljon. Ha a szavazást támogató szerver azután is túlterhelt volt, hogy a szavazást leállították, akkor kizárható az a lehetőség, hogy pusztán rendszerhibáról, netán alulméretezett kapacitásról volt szó. Ha pedig valaki a szavazók adatait akarta volna ellopni, akkor nem a szavazás kezdetén támadott volna, hiszen akkor még legfeljebb csak az online szavazásra addig regisztráltaknak küldött emailek egyedi azonosítói, illetve a személyesen legkorábban szavazó pár száz vagy ezer ember adatai fordulhattak meg a szerver által bonyolított forgalomban. Az online szavazásra regisztráltak ugyan már sokan vannak, de az ő személyes adataikat alighanem az internettől hermetikusan elzárt helyen tárolják, úgyhogy azok megszerzésére inkább hagyományos betörők és kémek, mint egy online támadás lenne alkalmas. Az edzési lehetőséget kereső hackerek meg annyi sokkal izgalmasabb célpontot találhatnak online, hogy aligha egy magyar előválasztással vágnak majd fel a haverok előtt.
Persze ebből nem következik az, hogy a magyar kormánypártnak bármi köze lenne a történtekhez. Lehetnek olyan önzetlen segítőik, akik őket is meglepték akciójukkal. Alighanem jobb is talán, ha nem a tettesről szóló találgatásokat és szócsatát követjük figyelemmel az elkövetkező napokban, hanem a tényleges hatást.
Mi a következmény, és mi a cél?
A kár, amit egy ilyen beavatkozás okozhat, az igazából nem a választási eredmények közvetlen manipulálása. Az online szavazás használatát sem amiatt vetette el szinte minden fejlett ország a nemzeti választásai tekintetében, mert ilyen manipuláció lehetőségétől félnek. A technikai szakemberek szerint a külső beavatkozók manipulációjától valóban nagyon nagy biztonsággal meg lehet védeni az online szavazatokat. A szavazat titkossága viszont olyan komoly akadályokat teremt a csak digitális formában létező szavazatok autentikusságának mindenki számára egyértelműen ellenőrizhetővé tétele előtt, hogy a nemzeti választásnál szokásosnál nagyobb bizalom szükséges a választást szervező, lebonyolító és azon részt vevő szereplők között, mint ami egy éles országos választáson garantálható. Egy előválasztáson ettől még lehetne online szavazásra támaszkodni. Ezt a témát még a tavasszal remekül feldolgozta a Political Capital egyik előválasztási beszélgetése.
A választási eredmények illetéktelen külső szereplők általi közvetett befolyásolása már egészen más tészta. De az sem az internet korában, hanem a huszadik században élte fénykorát. A Szovjetunió születése pillanatától haláláig, az Egyesült Államok pedig a hidegháború idején szinte végéig aktívan alkalmazta (ott jellemzően a szovjet befolyás feltartóztatása volt az indok az ilyen műveletek állami támogatására). A kérdésnek történészi irodalma is van, ami a legnagyobb sikertörténetek között egy szoros és sorsdöntő nyugatnémet parlamenti szavazás eredményének két CDU-s képviselő korrumpálásával való keletnémet-szovjet megfordítását, illetve az 1948-as olaszországi választáson elért kereszténydemokrata siker amerikai támogatását emlegeti. A legtöbb szovjet kísérlet nyilvánvalóan sikertelen maradt azonban, és 1990 után annyira szalonképtelenné vált az ilyen durva beavatkozás független országok belügyeibe, hogy némi fontolgatás után még a 2004-es iraki választás esetén is inkább lemondott róla G.W. Bush amerikai elnök.
Az elmúlt pár évben viszont tényleg nagy fordulat történt. Az Ausztrál Stratégiai Kutatóintézet tavaly októberi tanulmánya a 2010 és 2019 között országos választásokon és népszavazásokon bekövetkezett és hitelesen igazolt, külföldi eredetű, számítástechnikai eszközökkel végrehajtott támadásokat elemzi, beleértve ebbe a választással kapcsolatos dezinformációt célzó akciókat is. Nem tudom, a felderítés könnyebb vagy nehezebb-e belföldi támadók esetén, de utóbbiakról nem ismerek ilyen áttekintést, a technikai lehetőségek és a módszerek pedig aligha különböznek. Próbáljunk meg tehát ebből a tanulmányból tanulni arról, hogy mit várhatunk Magyarországon.
A tanulmány összesen 41 országos választáson és 7 népszavazáson talált ilyen támadást. 2016 előtt alig-alig volt egy-egy példa. Az esetek háromnegyedét 2017-2020-ban tárták fel. A feltárt célpontok szinte kivétel nélkül demokratikus országokban voltak, de ez nem sokat jelent, hiszen ezekben alighanem több figyelem jut a gyanús esetek feltárására. A kutatók szerint az instabil, polarizált demokráciák különösen gyakori célpontok, de ezt az állítást is kezeljük az alacsony esetszámnak megfelelő fenntartással. Az ettől függetlenül is biztos, hogy Magyarország könnyen célponttá válhat, hiszen számos európai, köztük német, francia, olasz, svéd, lengyel, szlovák, montenegrói, észak-makedón, bolgár választáson megfigyeltek már külföldről indított interneten keresztüli támadást a választás megzavarására.
A tanulmány legérdekesebb eredményei azt húzzák alá, hogy az orosz külpolitika putyini fordulatától elválaszthatatlanul hozott az internet valódi fordulatot az ilyen beavatkozások történetében. De nem azért, mert a digitális technika olyan könnyűvé teszi a látványos eredmények elérését. Viszont annyira olcsóvá, a megbízókra utaló egyértelmű nyomok hátrahagyása nélkül is, üzemszerű rutinból végrehajthatóvá teszi némi zavar és riadalom felébresztését, hogy azt minden különösebb kockázat nélkül megengedheti magának néhány olyan ország, amelyikkel amúgy is feszült a demokratikus országok kapcsolata. Nem mellékesen ezek az országok többnyire eleve fontos propagandacéljuknak tekintik, hogy a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat rombolják szerte a világban.
A hitelesen dokumentált támadások túlnyomórészt Oroszországhoz köthetők, és csak három másik állam részvételére van bizonyíték. Ezek Kína, Irán és Észak-Korea. Volt olyan esemény (a 2014-es skót függetlenségi, a 2016-os Brexit, és a 2018-as észak-makedón népszavazás, valamint egy-egy amerikai és indonéz választás), ahol több külföldi állam egymástól független támadását is észlelték. Az orosz akciók fókuszában európai helyszínek állnak, és megfordítva: európai választásokon eddig egy kivételével minden megfigyelt külföldi támadást orosz szereplőkhöz kötöttek (vagy senkihez). Az egyértelmű felderítés persze korántsem egyszerű, hiszen propaganda-akciók esetén az orosz megbízókkal megesett már, hogy venezuelai, ghánai, és nigériai posztolók, vagy éppen amerikai közösségi-média csoportok segítségével fejtették ki befolyásukat.
Bár elvben elképzelhető, hogy a választások eredményét közvetlenül – tehát a leadott szavazatok megkeverésével - is befolyásolhatták, ilyenre érdemi léptékben valódi bizonyítékot még nem találtak az ilyen támadások kutatói. Jellemző módon inkább egy-egy jelölt vagy népszavazási opció népszerűségének közösségi médiás és emailes tartalmakkal való pofozgatása, a szavazási részvétel illetve az eredmények hitelességével kapcsolatos közbizalom csökkentése az, amire a támadások tényleg képesek, ezért próbálnak tájékoztató vagy kampányfeladatokat ellátó rendszerekbe bejutni, onnan adatokat kinyerni, esetleg megakadályozni egyes szavazókat a részvételben, leállásokat provokálni a szavazatok összesítésében. A kirajzolódó motiváció pedig a támadó érdekeit veszélyeztető folyamatok és politikai szereplők gyengítése. Kína például mindenekelőtt Taiwan és más szomszédállamok, na meg az Egyesült Államok választásait igyekszik befolyásolni.
Mi a teendő?
Ha pusztán az előválasztások szervezőinek fogyatékosságai állnak a történtek mögött, akkor elég kézenfekvő a válasz, és a dolog természetéből következik, hogy mindenképpen lesz, aki majd ezt állítja. Nehéz elképzelni, hogy milyen bizonyítékkal tudnák a szervezők elhallgatatni a kételyeket, még ha teljesen átláthatóvá is tennék a kormányoldal számára az eszközeiket és adataitkat.
De mi van akkor, ha mégse ők a ludasok? Az ausztrál kutatók szerint a szponzorok és céljaik egyre jobban rejtve maradnak a beavatkozás során, ami magától értetődőleg garantálja az elkövetők büntetlenségét. Pánikra azonban semmi oka annak, aki tiszta választásokat szeretne, mert a védekezés nem reménytelen. Viszont minden országnak be kell fektetnie a beavatkozási kísérletek megelőzésére és kivédésére szolgáló képzési, infrastruktúrafejlesztési, népművelési programokba. A legjobb ötletekből szép gyűjtemény található jelentésük végén – a lényeg tényleg az, hogy ne érezze magát tehetetlennek a nép a demokratikus intézmények lebontására törekvő erőkkel szemben, de az elővigyázatosság költségeit is hajlandó legyen megfizetni.
Hogy konkrétan a mostani előválasztás esetén külföldi szereplőkhöz köthető-e a támadás, és ha igen, akkor a megbízó is ott keresendő-e, arról persze tippünk se nagyon lehet ezen a ponton. Annyit azért bizonyára el lehet mondani, hogy felesleges lesz a következő hetet ennek találgatásával tölteni. Az igazi kérdés az, hogy vajon hány embernek sikerül leszavaznia a választáson, elvesznek-e (érvénytelenné válnak-e) szavazatok például amiatt, hogy valakinek az online szavazást lehetővé tevő egyedi azonosítójáról két vagy akár több szavazatot is megpróbálnak leadni, illetve, hogy meg lehet-e oldani az ilyen szavazók szabályos és jól ellenőrizhető újra-szavazását.
Ha egyáltalán nem lesz szavazatokban mérhető eredmény, akkor annak nyilván komoly politikai következményei lesznek, és a következő napok csatája dönti el, hogy ki jön ki abból jobban. Ennyiben az előválasztás mindenképpen teljesítené egyik fő feladatát, még ha a jelöltkiválasztás kérdését nem is oldaná meg. Szóval lesz itt elég izgalom a titkok fürkészése nélkül is. Az pedig, hogy ilyen galiba előállt, az ausztrál tanulmány fényében most már talán inkább törvényszerűnek, mint váratlannak látszik. A kérdés csak az, merre billen a hatása: még jobban felpaprikázza az előválasztás akadályozása az ellenzék felé hajló szavazókat, vagy inkább azt szűrik le belőle, úgyse tud az ellenzék a Fidesz jóváhagyása nélkül labdába rúgni Magyarországon? Akár ezen is múlhat a jövő évi választás kimenetele.
Hogy a dolgok jelen állása szerint mi történik éppen az előválasztáson, arról a következő napokban itt meg itt, na meg ezeken az oldalakon tájékozódhatunk első kézből: