Hónapok óta nagy dömpingje van a települési közvélemény-kutatásoknak. Azt próbálja felmérni egyik vagy másik ellenzéki párt, hogy érdemes-e megegyeznie valamely más pártokkal a győzelem érdekében, vagy esetleg egy kisebb tábor zászlójával is elérheti ugyanazt. Két nagy baja van az ilyen kutatásoknak.
Egyrészt a jó mintavétel sokkal nehezebb, mint országosan (lásd alább), és kevesebb is benne az adott helyen releváns rutin és tapasztalat. Másrészt meg egy-egy megrendelő általában csak egy, nagy ritkán két kutatást lát, és emiatt nagyon alábecsüli azt, hogy mekkora különbség lehet obskurus módszertani különbségek miatt is két szakmailag egyformán jó (pláne, ha még árban is megfizethető, tehát majdnem egyformán egészen rossz) kutatás eredménye közt. Miközben országos szinten azért csak-csak óvatosságra tanít, hogy mennyire mást mutat mondjuk a DK vagy a Kutyapárt esélyeiről egyik és másik cég egyformán hitelesnek tűnő adata (ld. a rendszeresen frissülő összefoglalómból kölcsönzött ábrámat alább), addig egy ilyen kis településen azért nem lehet akkorát tévedni, ugye? Gondolhatja a laikus.
Ritka és nagyon értékes csemege ezért az, amikor ugyanarról a helyi versenyről több kutatás is nyilvánosságra kerül. Ezekből szinte mindig azt láthatjuk, hogy talán mégis jobb lenne valamilyen házivetélkedőt szervezni, még ha egy kutatás megrendelése és a tárgyalásokon való összefeszülés kényelmesebb is a politikusoknak. Most például Zuglóban egy Závecz után egy Medián felmérés adatai is sajtónyilvánosak lettek, és láss csodát, homlokegyenest ellenkező eredményre jutottak. Tudniillik a hivatalban lévő szocialista polgármester Horváth Csaba, valamint momentumos alpolgármestere, Rózsa András versengésének kilátásairól.
Novemberben a Závecz RI egy olyan kérdéssel mérte fel az esélyeket egy 600-as telefonos mintában, hogy Ön szerint kinek van jobb esélye a győzelemre? Ez 60:14 arányban Horváth Csabát hozta ki győztesnek az ellenzékinek tűnő választók (tehát kb. 250-300 válaszoló) közt.
Január végén a Medián 1000 embert kérdezett meg, és ezek 53% mondta azt, hogy kormányváltást szeretne (az Orbán kormány maradása vagy a „nem tudom” helyett). Ezen kb. 530 embernek aztán azt a kérdést tették fel, hogy „Egy polgármester-jelölti előválasztáson kire szavazna, ha az MSZP és a DK által támogatott polgármester, Horváth Csaba, és a Momentum, a Civil Zugló Egyesület és Hadházy Ákos által támogatott Rózsa András közül választhatna?” Ebben a kutatásban 38:33-ra Rózsa András felé billent a mérleg nyelve, és akkor is, amikor külön-külön versenyeztették a két jelöltet a még ismeretlen fideszes polgármester-jelölttel szemben. (FRISS, 2024.02.16: Egy februári 600 fős telefonos Závecz mérésben 38% Horváthra, 31% százalék a fideszes Borbély Ádámra, 18% pedig Rózsára szavazott volna.)
Nem csalásról van itt szó: nyilván okozhatta a két eredmény eltérését a közvélemény tényleges változása november közepe és január vége között. Vagy a kérdésfeltevés módja, hiszen az első változat a (kezdetben) ismertebb polgármesternek kedvezett, míg a második azzal semlegesíti a nagyobb ismertség esetleges hatását, hogy részletesen elmagyarázza, kik is támogatják egyik vagy másik jelöltet, és más zuglóiakra vonatkozó percepciók helyett inkább a személyes preferenciákat tudakolja.
Annak eldöntése nem nehéz, hogy adott esetben melyik kérdéstől várhatunk jobb előrejelzést egy hosszabb kampány után várható választói döntésről. Ám ennél sokkal érdekesebb elképzelni azt, hogy miként látja majd egy pártközi tárgyalás előtt az esélyeket egy olyan politikus, aki csak az egyik vagy a másik eredményt látja. Pláne, ha az egyiket éppen ő rendelte meg, a másikat meg csak az ellentábor lobogtatja egy a választókerületek felosztására irányuló tárgyalás során.
Egy szó, mint száz, a helyi kutatások nagyon jók annak vizsgálatára, hogy miből tájékozódnak az emberek, mi foglalkoztatja őket, és egy-egy ügynek melyik keretezésére érzékenyebbek. De nem teljesen lefutott helyi választások eredményét balgaság lenne ilyenekkel megjósolni. Főleg, ha még kevéssé ismert emberek vagy a helyi politikában megkülönböztethetetlen pártok neveit variáló hipotetikus listák támogatottágáról kérdezősködünk.
Emlékezzünk csak vissza 2019-re, amikor a Századvég két budapesti kerületről is tett ki adatokat (itt és itt: felteszem, hogy az ország összes településén mértek, de alapból talán csak a helyi vezetőkhöz, a pártigazgató-kampányfőnökhöz meg a propagandaminisztériumhoz jutottak el az adatok). Mind a kettőben úgy 30%-kal tévesztették el a polgármester-választás eredményét. Biztos nem azért mértek mellé, hogy még annál is hamisabb reményekbe ringassák a Fidesz óbudai és újpesti jelöltjét, mint Tarlóst, akinek nyolc százalékos előnyt jósoltak a hét százalékos lemaradás helyett (azt a tévedés-mentegető teóriát pedig felejtsük már el, hogy annyira motiválatlanok és csapodárok voltak Tarlós szavazói, hogy tömegesen állította őket Karácsony mellé a Borkai-botrány. Persze, ők is nézegették az olimpikonból lett győri polgármester celeb-pornóját, de ahhoz Tarlósnak semmi köze nem lehetett az őt egész addig támogató szavazók szemében).
Aki meg azt hiszi, hogy a kormányfüggetlen közvélemény-kutatók nem tudnak akkorát tévedni, mint a Századvég, azok nézzék meg a 2022 áprilisi előrejelzések és választási eredmények összehasonlítását.
Településszinten még nagyobbat lehet tévedni, mint országosan. Budapesten és más nagyvárosokban borzasztó nehéz jó települési mintát csinálni, mert személyesen megkérdezni inkább csak a legbizalomtelibb és szilárdan otthonülő embereket lehet. Tessék elképzelni, hogy ezek között mennyi a kutyapárti, mihazánkos, vagy momentumos fiatal.
A demográfiai arányokat persze helyre lehet tenni a mintában súlyozással, kvótákkal vagy legújabban egy online kérdőív kitöltésére SMS-en érkezett meghívással. De semmi garancia arra, hogy a sikeresen megkérdezett fehér-holló fiatal vagy az idős-iskolázatlan-online válaszoló pont olyan, mint a tipikusan viselkedő többiek.
Megbízható és a helyi lakosok igazán széles körét lefedő friss telefonszámgyűjtemények pedig nincsenek (a mobilszámunk megvásárlásakor általában megadtunk ugyan egy lakcímet, de az legálisan nemigen kerül ki a cégtől, és lehet, hogy sose volt a lakcímünk, vagy már rég nem az, mert gyakran költözködik a városi ember). És különben is csak rendhagyó lelkivilágú emberek válaszolnak idegen hívóknak, főleg, ha még ki is írja a Samsungjuk, hogy a hívást indítója egy „Suspected spam” (és kiírja, mert már jó pár önérzeteskedő megkérdezett bejelentette valahol a kólcentert, mint nemkívánatos zaklatót).
Országos felmérést sokat csinál mindenki, azokban van idő és lehetőség a mérések fokozatos kalibrálására. A helyi vizsgálatoknál erre nemigen van alkalom, és marad a próba-szerencse (a szerencse leginkább az, hogy az adatok ritkán kerülnek nyilvánosságra, a politikai megrendelők meg ritkán reklamálnak utólag).
Hogy mennyire alkalmasak az ilyen kihívásokkal küszködő kutatások annak eldöntésére, hogy nulla, öt, vagy tíz százalék két párt vagy alig ismert jelölt támogatottsága közt a különbség, azt a legtöbb ember látatlanban is meg tudja ítélni. Ám sokkal nehezebb kételkedni a számokban, amikor ép átutaltunk egy halom pénzt a márkás kutatóintézetnek, akit a pártunk ehhez nagyon-nagyon értő emberei ajánlottak, a kutató pedig komoly arccal prezentálja az eredményt, miszerint a mi pártunknak áll a zászló.
Ezért gondolom azt, hogy a helyi közvélemény-kutatásokra elköltött milliók most éppen több kárt okoznak, mint hasznot. (Más volt a helyzet 2018 elején, amikor a Közös Ország Mozgalom kutatásai a számos parlamenti mandátum sorsát megfordító jelölt-visszalépések és taktikai szavazás sajtó-propagandáját biztosították, bármilyen hirdetésnél hatékonyabban.) A tárgyalásokon a sikeres megegyezéseknek kedvező információ-szimmetria helyett egymással ellentétes hiedelmeket ébresztenek és erősítenek fel az alkudozó pártok fejében a nyilvánosság kritikai kontrollja által megszűretlen adatok. (Az országos meg a főváros egészére vonatkozó nyilvános eredményeket pont azért igyekszem módszeresen nyomon követni itt, mert azokban azért van annyi rutinja és a sajtóba merészkedő kockázatvállalása a kutatóknak, hogy a kerületi vagy vidéki szafari-vizsgálatoknál komolyabban lehessen venni őket, de azért azokat is tömegével kell egymás mellé tenni ahhoz, hogy érdemben tudjunk tájékozódni.)
Annyival egyszerűbb és a kampány szempontjából is értékesebb lenne kutatások helyett egy-két hétvégi fórumot szervezni a művházban, ahol a magát lakcímkártyával igazoló közönség előtt vitáznának a helyi politikusok egy órát, és utána a jelenlevők rokonszenv-szavazatai alapján döntenék el, hogy ki legyen a jelölt. Kissé szakszerűtlenül akár még előválasztásnak is lehet nevezni egy ilyen eseményt ott, ahol olyan népszerű ez a megoldás, mint a Medián kutatása szerint Zuglóban, ám a pártok ennek ellenére ódzkodnak egy valódi előválasztás logisztikai és politikai megpróbáltatásaitól. A közönséget lehetne véletlen mintavétel alapján meghívni (akár egy közvélemény-kutató is megoldhatja ezt úgy, hogy közben az ellentábor tagjait is kiszűri). Vagy pedig úgy, hogy kihajtjuk két hétre a jelölteket és csapataikat az utcára, hogy toborozzanak, mert az még egyetlen jelöltaspiránsnak se ártott meg.
A görög szocialista párt csinált már ilyet (a véletlen mintás változatot), és be is jött nekik a dolog. Ugyanis ez a módszer nem azt mutatja meg, hogy a vita és az egész választási kampány előtt kinek a nevét hallották a legtöbben, hanem inkább azt, hogy egy valódi kampány után melyik karakter-politikai irányzat-stílus tetszene több embernek. Egy sokszor tévedő szokványos közvélemény-kutatásnál pedig mindenképpen igazságosabb és több tekintélyt ad, meg a kampány felpörgetése szempontjából is hasznosabb, ha egy nyilvános vitát követő szimpátiaszavazás dönti el, hogy ki legyen a jelölt egy valódi választáson.
Aztán ha van jelölt és program, akkor lehet közvéleményt-kutatni ezerrel, hogy megtalálják az ügyeket és a keretezéseket, amelyek megmutatják a szavazóknak, hogy jobbak ők nem csak a Fidesznél, hanem a kutyáknál, a Mi Hazánknál, és az összes többinél is. Mert az 2024-ben korántsem lesz olyan könnyű, mint 2019-ben volt.