Komoly értelmezési zűrzavar terjedt el a sajtóban a Népszava teljesen téves híre nyomán, miszerint „még a Fidesz szavazóinak 44 százaléka sem ért egyet azzal, hogy a külhoni magyarok képviselőket küldhessenek a magyar parlamentbe”. Valójában, ahogy a Népszava ábráján látható, a kérdés nem a külhoni (beleértve a bécsi stb.) magyarok választójogára irányult. Hanem arra, a Válasz online szerint egy a „szakértői munkát ismerő forrás” által is megerősített hírre, hogy a Fidesz-kormányban hét egyéni választókerületet létrehozását fontolgatják Magyarország határain kívül az ott élő magyarok képviseletére.
Érdekes lenne megtudni, hogy mi nem tetszik ebben ilyen sok Fidesz szavazónak. Ha a hetes számot tartják túlzásnak, az még összeegyeztethető lenne azzal, hogy korábban támogatták magyarországi lakcím nélkül honosított honfitársaink (korlátozott) választójoghoz juttatását. Hiszen se a magyar alaptörvény, se a nemzetközi normák nem köteleznek arra senkit, hogy a jogegyenlőség jegyében az ország határain kívül élő, tehát a szavazatuk következményét nem viselő polgárok szava is ugyanolyan súlyt kapjon választásainkon, mint a hon életében teljes gőzzel résztvevő, és esetleg eleve csak egy állampolgársággal rendelkező magyarok. Ez a fideszes választási reform 2011-13-as bevezetésekor még vitatott volt, de azóta az alkotmányjogi kérdést rövidre zárta a strasbourg-i emberi jogi bíróság egy Törökországgal kapcsolatos, ám elvi jelentőségűként Magyarországra is vonatkozó ítélete.
De lehet, hogy csak az a célzás verte ki a Fidesz-szavazóknál a biztosítékot, hogy a jövőben esetleg „határon túli”, tehát nem csak magyarországi fideszes politikusokat küldhetnek majd romániai és szerbiai honfitársaink a magyar parlamentbe (bár az „emailen kéri az értesítést” és más titokzatos kategóriákat is tartalmazó hivatalos nyilvántartásból ez elvileg nem tudható, azért abból is látszik, hogy alighanem az ő nevükben adják le a Fideszt támogató levélszavazatok 95+ százalékát). De akinek ez a baja, az tulajdonképpen azt ismeri el, hogy korábban sem akart valódi képviseletet adni a magyar parlamentben külhoni véreinknek, csak pár fideszes plusz-mandátum létrehozásának eszközét látta választójogukban.
De akármi is legyen a fideszes ellenkezők motivációja, az állítólagos tervekben szereplő jogkiterjesztés hazai támogatottsága roppant kevés ahhoz, hogy ne aggódjon komolyan az RMDSZ bármely vezetője az állítólagos terv bevezetésének hosszabb távú következményei miatt. Pedig a reform elvileg jó célt is szolgálhatna, főleg, ha nem ragaszkodik majd az Orbán-kormány a romániai és szerbiai magyarok és szervezeteik által még soha semmikor fel nem vetett igényhez, ti. hogy a magyarországi magyarokkal egyenlő beleszólásuk legyen a magyar választásokon (ugyanis csak egy ilyen igény igazolhatná azt, hogy legyen az országos listás szavazata mellett még hét egyéni választókerülete is a jelenlegi levélszavazóknak, amivel aztán – a győzteskompenzációnak köszönhetően – akár tíznél is több mandátumot szerezhetne a Fidesz az RMDSZ és a VMSZ szavazóbázisában élvezett népszerűségének köszönhetően).
Az ellenzék támogatóinak is érdemes lenne elgondolkodnia a széleskörben elfogadható alternatívák mibenlétén. Hiszen középtávon is ugyanolyan elképzelhetetlen, hogy egy jövőbeni magyar parlament akárcsak szimpla többsége is megszüntesse határon túli nemzettársaink szavazójogát, mint hogy a rég elfeledett 1990-es vitát felelevenítve a Kossuth-címert állítsa a szentkoronás változat helyébe. Reálisan egy ilyen választójogi reform egy rendszerváltás után se várható, hiszen csak a DK támogatja. Ha viszont van (korlátozott) beleszólása a külhoniaknak a magyar parlament összetételébe, akkor az lenne helyes, hogy ott tényleg a saját hangjukon szólalhassanak meg, és ne vesszen el szavazatuk a többmillió egyéb Fidesz-listás szavazat között.
Ugyanis a jelenlegi rendszerben legfeljebb Orbán Viktor (a Fidesz listavezetője) léphet fel az ő szószólójukként a magyar országgyűlésben. Tőle azonban elvileg sem lehet elvárni a határontúli szavazók képviseletét, hiszen a Fidesz listás szavazatainak túlnyomó többsége másoktól jön. Elsősorban tehát azokat kellene képviselnie.
Pontosan a valódi képviselet ezen hiányát célozta meg hét ellenzéki pártnak a Közös Ország Mozgalom által koordinált közös választási törvényjavaslatának 7. és 14. paragrafusa 2017-ben. Aszerint fixen két mandátumért versenghettek volna a határon túli magyarok és szervezeteik jelöltjei a magyar parlamenti választásokon, amelyet egy sokjelöltes választás első két helyezettje kapott volna meg. Ennek a reformnak a bevezetése érdemi és egészséges versenyt teremthetne a határon túli magyarok valódi képviselői között. A jelenlegi rendszer helyett, amelyik
- a szavazólapra kerülő választék kialakításából eleve kizárja őket, ráadásul
- megfosztja őket attól, hogy beazonosítható szószólójuk legyen, és
- matematikai véletlenek sorára bízza még annak eldöntését is, hogy nulla, egy vagy két mandátum sorsát befolyásolja (egy egyszerű halandók számára tökéletesen követhetetlen és átláthatatlan módon) a szavazatuk.
Nyilván naivitásnak tűnik a feltevésem, hogy akár egy pozitív változás is lehet a mostani fideszes okoskodás végkifejlete. De van rá egy pici esély, amit érdemes megbecsülni. Az kell csak hozzá, hogy az RMDSZ és a többi határon túli magyar politikai szervezet vezetői felismerjék azt, ami a közvélemény-kutatásokból régóta szembeszökő. Ha szótlanul asszisztálnak ahhoz, hogy a Fidesz mohó mértéktelenséggel megnövelje a rájuk hivatkozva, választójogi trükközéssel saját nevére íratott magyar parlamenti mandátumok számát, akkor még tovább csökkenhet az a korántsem csekély szolidaritás - egy 2017-es, cseppet sem kormánypárti kutatás szerint 55% akár még a magyar egészségügyi ellátást is kiterjesztette volna rájuk -, amit a magyarországi magyarok nagy része a jövőben hajlandó lesz számukra megadni akár szimbolikus, akár politikai, akár anyagi formában. Pedig egyre inkább szükségük lesz rá, ahogy romániai és szerbiai politikai súlyukat egyre kevésbé tudja fenntartani az elvándorlás miatt gyorsan fogyatkozó magyarság szavazataránya.
Alighanem jobban járnak a kisebbségi magyarok azzal, ha tisztelettel megkérik a Fidesz politikusait, hogy a hírek szerint megfontolás alatt levő javaslat helyett inkább a 2017-es ellenzéki javaslat mentén szabályozzák újra a magyar lakcím nélküli magyar állampolgárok parlamenti képviseletét. Ezzel nemzetben gondolkodni képes politikusként tűnnének fel a kizárólag a rövidtávú saját zsákmányban gondolkodó ellenérdekelt fél helyett, ami az ellenkező esetben lesz a Magyarországon kirajzolódó arcélük. Ráadásul az a javaslat a területileg elkülönülő külföldi választókerületek megrajzolásának politikailag kellemetlen és jogilag sikamlós feladata nélkül adna nekik valós képviseletet. Annak érdekében pedig, hogy az ő szavazati jogukat ellenző honfitársaink is megbarátkozzanak ezzel az intézménnyel ugyanúgy, mint a szentkoronás címerrel, elég lesz csak annyit megtenniük, hogy azt is javasolják (igen, az RMDSZ, a VMSZ, meg az összes nemzetpolitikai sóhivatal, amit a velük való látszatkonzultációkra létrehoztak eddig), hogy a fenti reformmal egyidejűleg szűnjék meg az eddigi drasztikus korlátozása a kb. félmillió Nyugaton élő honfitársunk lehetőségének választójoguk érdemi gyakorlására, és a magyarországi lakcímmel, TB-vel, családdal stb. is rendelkező magyarok is kapják meg a levélszavazás lehetőségét.
Utóirat: az utóbbi reform egyáltalán nem kell, hogy mindenki számára megnyissa a levélszavazás lehetőségét. Ugyanis, ha pl. a választás napjára tervezett külföldi utazásra hivatkozva bárki megkaphatná a levélszavazás jogát, az a mai magyar körülmények mellett nagyon súlyos választási csalások kockázatát teremtené meg. Teszem azt a fél falu kikérhetné a levélszavazatát, amit aztán a polgármester emberei által ellenőrzötten tölthetne ki. Célszerű lenne tehát, ha a levélszavazatot csak az igényelhetné (függetlenül attól, hogy van-e magyarországi lakcíme vagy sem), aki a külföldi otthona joggyakorlatában elfogadott módon igazolná, hogy ott (is) van lakóhelye. Arról ugyanis könnyen meggyőződhet a magyar választási igazgatás is, hogy mondjuk Romániában egy a magyarországihoz hasonló lakcím-regisztrálással oldják ezt meg, míg Nagy-Britanniában az illető nevére szóló lakóhelyi közüzemi számla bemutatásával.
Hogy aztán a bécsi levélszavazó magyarok ezek után a hazai lakcímük szerinti egyéni választókerület jelöltjeire szavazhassanak (a pártlisták mellett), vagy csak a külhoni magyarok képviseletéért induló egyéni jelöltek közül választhassanak, az már egy soron következő vitára tartozó kérdés. De mindkét megoldás előrelépés lenne a jelenlegi helyzethez képest, amiben a külföldön élő magyarok közül pont azok nem szavazhatnak levélben, akik sokkal inkább a bőrükön érzik a magyar választási eredmények következményeit, mint azok, akik talán még az állampolgári eskü letétele alkalmából sem jártak az országban.