A közvélemény-kutatást propagandisták helyett valódi közvélemény-kutatókra kell bízni, akik akkor is a tényleges adataikon alapuló beszámolókkal állnak elő, ha a fél világ az adataik asztalfiókban érleltetésére és kozmetikázására próbálja rávenni őket. A szatirikus megjegyzésekre vak kommentelők kedvéért az „érleltetést és kozmetikázást” most hamisításnak is mondhatnám persze, ha nem törekednék a magyar nyelv humor-lehetőségeinek a kihasználására.
Azt szinte biztosan megállapíthatjuk, hogy 2022-ben a Mediánra nehezedett a legnagyobb ilyen nyomás, és gratulálhatunk Hann Endrének ahhoz, hogy ennek ellenére posztolta tényleges választási közvélemény-kutatási eredményeit a választás előtt. Most már alighanem kimondhatjuk azt is, hogy alighanem az egész kampány során a Medián közleményei tükrözték legjobban a valóságot - ami nem azt jelenti persze, hogy mindig náluk volt a legnagyobb a Fidesz előnye, hiszen a Nézőpont és a Századvég adataiban csak a 2022-es kampány során vált konzisztensen kisebbé az ellenzék lemaradása a Medián adataiban látottnál. Utólag nyilván ők se tudják egykönnyen megmagyarázni, hogy ők mindenki mással ellentétben ennyire sikeresnek találták az ellenzéki kampányt (ld. alább az ábrában).
Érdekes, bár talán megválaszolhatatlan kérdés, hogy az ellenzéki kampány sikeresebben választotta volna-e meg témáit és hangsúlyait akkor, ha kevésbé hisz a kormányzati megrendelésre dolgozó és az azokból eddig nem részesülő kutatók nagy részének a kampány végére kialakuló alkalmi – és már akkor is hellyel-közel hamisítás gyanús, ld. pl. itt és itt – egyetértésének, hogy inkább csak 4-5 százalék körüli a Fidesz előnye az ellenzék előtt. (Hogy kialakult egy ilyen "egyetértés", az a fenti ábrán is jól látható abból, ahogy a választás napjához, tehát az ábra jöbb széléhez közeledve látványosan csökkent a különböző kutatók adatai közti különbség.)
Mi történhetett? Kézenfekvő, hogy a közvélemény-kutatásoknak – ha korrekt adatokat mutatnak, akkor nagyon is helyeselhetően – van egy közvetett hatása azokra a választási várakozásokra, amik a jólinformáltak között kialakulnak. Ezek pedig a politikusok, újságírók és egyéb tekintélyes véleményvezérek révén tovább terjednek a szélesebb közönség felé. Ezen az áttételen keresztül pedig érdemben befolyásolhatják a részvételt meg a taktikai szavazást. Láthatjuk, hogy megannyi aktivista és politikus hisz is ebben, és ennek megfelelően "megfontolt" (az iróniában nehezen kiigazodó olvasók kedvéért: hazug) adatközlésre ösztökéli a kutatókat.
Lehetséges akkor, hogy a végefelé már politikai rokonszenvektől függetlenül minden kutató számára nemkívánatosan részvétel-visszatartónak tűntek az adatok? Ha igen, akkor vajon nem alakult-e ki egy adathamisító-spirál a megjelent közvélemény-kutatási adatokban? Vajon nem az történt, hogy a túlparti intézeteknek az ellenzék hátrányát egyre inkább alábecslő számaira a másik oldalhoz közelálló kutatók is hasonló adatmasszázzsal reagáltak?
Elsősorban nem is a közvélemény-kutatásokat publikáló intézetek hitele miatt érdekes ez a kérdés. Inkább az a tét, hogy mit gondolunk a választói viselkedésről, és ennek következtében arról, hogy miként és mennyire érdemes politikusainknak indokolatlan szavazói félelmekhez igazítania külpolitikai megnyilvánulásait. A háborús félelmek – pontosabban az ellenzék szándékairól a kormánypárt által nagy erőkkel terjesztett rémhírek – eluralkodását a választók körében ugyanis folyamatosan és nagyon erősen jelezték az utcai kampányolók beszámolói. A választási esélyekre vonatkozó közvélemény-kutatási adatok trendjében azonban nem jelentkezett ezek hatása. Azok átlagában az ellenzék támogatottsága pont ugyanolyan ütemben ballagott lefelé a háború (és a rágalmak) megjelenése előtt, mint annak utána (ld. alábbi ábrámat).
A kampány utolsó hetére pedig még a trend kimúlását, sőt, – a kormányközeli cégeknél – megfordulását jelző számokkal is előálltak a közvélemény-kutatásokat posztoló cégek. Csak egy február végi Mediános kutatás mutatta azt, hogy az ellenzék támogatottsága bezuhant az utóbbiak miatt. Ennek a kutatásnak a jelentőségét – a többi intézeteknek a korábbi trendek változatlan folytatódását jelző adatai miatt – én is többször megkérdőjeleztem az elmúlt hetekben. De ha a korábbi trendek változatlan folytatódása csak több kutató egyforma irányba ható "megfontoltsága" miatt jelent meg az adatokban, akkor butaság volt megkérdőjelezni.
Mindez persze csak spekuláció, amit aligha lesz alkalmam szembesíteni a valódi adatokkal. Visszatekintve abban biztosan hibáztam viszont, hogy a kampány során a Facebook oldalamon felhagytam a közvélemény-kutatási trendeket összegző narratíváimban a korrigált mozgóátlag hangsúlyozásával. Ezt 2020 végén pont azért vezettem be, hogy kiszűrjem a trendekből azt a – jellemzően ellenzék-túlbecslő – délibábot, ami a választási közvélemény-kutatások sajtómegjelenését egyre jobban befolyásoló kampánykommunikációs megfontolások okoztak. És valóban, az alábbi ábra - amit a múlt hét során többször is újra és újra kitettem az erősebb idegzetű és a valóság részleteire is kíváncsi olvasók kedvéért - helyesen jelezte, hogy nagyobb lehetett a Fidesz-előnye, mint az összes itt figyelembe vett kutatás naivan számított átlaga mutatta. Az ellenzék tényleges lemaradásának helyes becslésétől persze még ez a korrigált átlag is igen messze járt: hiába, aki közvélemény-kutatások átlagával foglalkozik, az nem csodálkozhat, ha azokkal együtt a saját átlagolása is kudarcot vall.
Nem hinném, hogy a korrigált átlag ritkább emlegetésének oka az ellenzéki olvasók hitetlenkedésétől ("már így is érthetetlen, hogy miért veszed figyelembe a Nézőpont Intézet propaganda-adatait, most még azt is be akarod mesélni nekünk, hogy annál is rosszabb a helyzet?") és/vagy hitevesztésétől való félelem lett volna. Az ilyen megfontolásokat ugyanis sokszor és elég jól láthatóan figyelmen kivül hagytam a múltban is.
Az viszont biztosan motiválta a korrigált átlag visszafogott emlegetését, hogy már anélkül is igen nehéz volt megértetnem akár még a szándékaimmal rokonszenvező olvasókkal is, hogy hiába utal egy nem kétharmados Fidesz győzelemre minden kutatás, a megjelenő adatok pontossága annyira bizonytalan, hogy a fideszes kétharmad közel harminc százalékosnak látszó esélye mellett még – ugyanannyi erővel - egy ellenzéki mandátumtöbbségre is hagynak tízegynéhány százaléknyi esélyt.
Feltéve persze azt, ha egyforma súllyal vesszük figyelembe minden kutató szavát, aki viszonylag rendszeresen hozott nyilvánosságra adatokat már a megelőző parlamenti választás előtt is, meg azóta is. Márpedig én ezt az elvet követtem összegzéseimben, abból kiindulva, hogy (1) az ezen válogatási elv nyomán kialakuló közvélemény-kutatások átlaga 2018 áprilisában, 2019 májusában és 2019 októberében is meglehetősen pontosan jelezte előre az országos szavazatarányokat (ld. az ábráimat), és (2) még a propagandistáknak is engedelmeskedniük kell a valóság nyomásának, mert ha teljesen elszakadnak attól a posztolt adataik, akkor a saját politikai oldaluk szemében is nevetségessé válnak és hitelüket vesztik.
2022-ben mindkét premissza megcáfolódott. Hogy pontosan mekkorát tévedtek a közvélemény-kutatók és a magukat közvélemény-kutatóknak kiadó propagandisták a választási eredmények előrejelzésében, azt viszont a hétvégén lesz érdemes kiszámolni, miután megjelenik az eredményekben a nyilvántartott lakóhelyüktől távol szavazó átjelentkezők kb. kétszázezer voksa is. Ez durván a listás szavazatok négy százaléka, és a korábbi évek tapasztalatai alapján az ellenzék javára fogja elmozdítani a magyarországi lakcímmel rendelkező szavazók körében mutatkozó szavazatarányokat, és alighanem egy-két egyéni kerület eredményét is.[1]
A közvélemény-kutatási adatok összegzője számára pedig az a tanulság, hogy a jövőben még inkább érdemes lesz azt hangsúlyozni, amit itt már bővebben kifejtettem a kampány kezdetén: a valódi hibahatár sokkal tágasabb, mint hinnénk, a „plusz-mínusz három százalék” inkább plusz-mínusz tíz, ha nem dugjuk a homokba a fejünket; két százalék különbségének (ld. „mennyivel vezet a Fidesz”) a hibája akár kétszer akkora is lehet, mint egy-egy párt támogatottságáé; a hibahatár pedig azt jelenti, hogy egyik meg a másik irányba is félrehordhat a közvélemény-kutatások átlaga.
LÁBJEGYZET
[1] Az összes listás szavazatok között persze a levélszavazatok megszámolása nyomán ennek pont az ellenkezőjét fogjuk látni. Ezért a mandátumarányok aligha változnak már érdemben a héten. Hiába valószínű, hogy a Budapest 13-as választókerületben végül mégis az ellenzéki jelölt fog győzni az előzetes eredmény dacára, a listás mandátumok megoszlásának ezzel párhuzamos változása ezt ellensúlyozni fogja.