A választási közvélemény-kutatások elég pontosak Lengyelországban, a választási rendszer aránytalanságai miatt mégis nehéz előrejelezni, hogy a hat és fél százalékkal vezető Zjednoczone Prawica (Egyesült Jobboldal) lista, tehát Jaroslaw Kaczynski 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság Pártja és szövetségesei, vagy annak a liberálisabb konzervatívoktól és kereszténydemokratáktól a baloldalig terjedő ellenzéke nyerhet parlamenti többséget a mai lengyel választáson. Az ezt és a legfrissebb lengyel előrejelzéseket is bemutató tegnapi posztomat ma azzal egészítem ki, hogy mégis mi lehet az igazság, és hogyan fedezhetjük fel, ha alaposan belemászunk az adatokba.
Erre sokan lehetnek majd kiváncsiak ma este, mert este kilenckor megjelenik majd egy exit poll, aminek 2019-es és 2015-es elődje szinte természetfeletti módon pontosnak bizonyult, viszont a lassan beérkező részeredmények minden bizonnyal még jobban ellentmondanak majd neki, mint a korábbi években. Az idei választás előtt ugyanis számos új, egészen kicsi szavazókörzetet hozott létre a kormányzó többség faluhelyen, hogy ott megnövelje a részvételt a szavazásra igyekvők közlekedési útvonalának rövidítésével. Ezekben a rendhagyóan kicsi szavazókörzetekben pedig nyilván sokkal gyorsabban végeznek majd a számlálással, mint máshol. Emiatt egyrészt a Parasztpártot is tartalmazó Trzecia Droga (Harmadik Út), másrészt meg a kormánypárti lista is félrevezetően jól állhat majd a korai részeredményekben. De ettől még egy exit poll is tévedhet éppen eleget.
Kaczynskiék 2015-ben éppen csak 1,1%-kal nagyobb szavazataránnyal szereztek egypárti mandátumtöbbséget, mint az a 36,5, amire most számíthatnak a közvélemény-kutatások átlaga szerint. Mellettük szól az is, hogy azóta inkább a tőlük jobbra álló, libertáriánus, szélnacionalista és EU-ellenes, mint a tőlük lengyel értelemben balra álló tábor növekedett pár százalékponttal. Az előbbiek most is a Konfederecja listán álltak össze a választásra.
A jobbközéptől a baloldalig terjedő ellenzék esélyét az növeli viszont, hogy talán még így is az ő listáikra fog szavazni a szűk többség – a mostani közvélemény-kutatások átlaga szerint 51% -, miközben 2019 után most is egy-egy listára került majd’ minden széljobbos, konzervatív-liberális-kereszténydemokrata, centrista, és baloldali erő is. A szavazatok fragmentálódásának csökkenése pedig visszafogja a legnagyobb párt képességét arra, hogy akár negyven százaléknál is kevesebb szavazattal mandátumtöbbséget szerezhessen (lásd tegnapi posztom ábráit). Ráadásnak a széljobb vezetői kizárták, hogy a Konfederacja koalícióra lépne a kormánypárttal.[1]
A választás döntő kérdése tehát az, megszerzi-e az alsóházi mandátumtöbbséget akár a kormánypárti Zjednoczone Prawica lista, akár az együttműködésre késznek feltételezett ellenzéki trió - tehát a fő ellenzéki párt (PO) köré épült Koalicja Obywatelska, a baloldali Lewica, és a Parasztpártot (PSL) Szymon Hołownia centrista pártjával kombináló Trzecia Droga. Ha egyik sem, akkor a Brüsszelben sokak biztosítékát kiverő Konfederacja kerül királycsináló szerepbe.
A lengyel közvélemény-kutatók nem térnek ki a nagy kérdés megválaszolása elől, és (többnyire) odatesznek egy mandátumbecslést a szavazatarányokra vonatkozó méréseik mellé (itt látható egy teljességre törekvő gyűjtemény a megjelent adatokból). 2020 szeptembere óta nagyon ritka az olyan kutatás, amelyik kormánypárti mandátumtöbbséget látna. Azóta hol a Konfederacja döntnöki szerepét, hol pedig a konzervatív-liberális-centrista-baloldali-parasztpárti oldal többségét mutatja pár hónapig a kutatások többsége: az elmúlt nyáron inkább az előbbit, az utóbbi egy-két hétben viszont ismét az utóbbit.
Ám sem a számítások módja, sem az eredmények közötti eltérések magyarázata nem világos. Az meg végkép nem, hogy ha a mandátumbecslések alapját a közvélemény-kutatások jelentik, akkor itt miért nincs egy hibahatár? Mekkora esélyt hagy egy-egy ismeretlen eredetű számsor a mandátummegoszlásról, hogy egy esetleg nagyon eltérő eredmény is megszülethet? Érdemes tehát utánaszámolnunk, hogy mi várható – feltéve persze, hogy nem tévednek nagyot a közvélemény-kutatások, hanem legalább olyan pontosnak bizonyulnak, mint a legutóbbi választásokon.
Induljunk ki tehát abból, hogy a közvélemény-kutatások átlaga a legjobb előzetes becslésünk arra, hogy milyen szavazatarányt érnek el a pártok országosan. A fenti ábra azt is megmutatja, hogy az egy módszertanilag ideális, ezer megkérdezettes közvélemény-kutatásban várhatónál picit nagyobb hibahatárral kell számolnunk ezeknek a becsléseknek az esetében a mai Lengyelországban. A fenti ábrát elnézve a két nagyobb párt esetén egy ±4.1, a három kisebb tekintetében egy ±2.7 százalékos hibahatár nem tűnik eltúlzottnak – én legalábbis ebből fogok kiindulni számításaimban.
Mivel a mandátumokat 41 választókerületben osztják el, ezek eredményeit is meg kell saccolnunk a mandátumbecsléshez. Ebben nagy segítségünkre van az, hogy egy régi és sokszor bevált módszere a választási elemzéseknek a lengyel esetre különösen jól alkalmazhatónak tűnik. Egyrészt már 2015-ben és 2019-ben is nagyjából ugyanaz az öt fő politikai alternatíva közül választott a lengyelek túlnyomó többsége, mint a mai napon is. Csak annyi volt a különbség, hogy 2015-ben még nem egy, hanem két-két baloldali és liberális-konzervatív lista kapott jelentősebb választói támogatást. Ezeket a párokat együtt tekinthetjük a 2019-es (és 2023-as) Lewica illetve Koalicja Obywatelska elődjének. Másrészt, mint alábbi ábrám mutatja, rendkívül szoros, és szinte lineáris az összefüggés aközött, hogy az öt fő pártcsoport között melyiknek hol ment jobban, és hol kevésbé.
(Akik nem szeretnek elveszni a technikai részletekben, azok a most következő döltbetűs bekezdéseket bátran ugorják át.)
Logikus tehát úgy megsaccolnunk a várható kerületi eredményeket 2023-ban, ha a 2019-es kerületi eredményekhez mindenütt hozzáadunk-elveszünk pont annyi százalékpontot, mint amennyit várakozásunk szerint 2023-ban országosan fog javítani vagy rontani az adott lista. Ehhez hozzáteszek még egy kis véletlen fel-le változást (ha úgy tetszik, egy a várt választásföldrajzi változás mértékére vonatkozó hibahatárt) minden kerületben és minden párt esetén. Ennek a véletlennek a kilengéseit ahhoz igazítottam hozzá, hogy mekkora eltérések voltak a tökéletes folytonosságtól 2015 és 2019 között az egyes kerületek szavazataiban. Ez a véletlen komponens mutatja tehát azt, hogy két választás között, négy év alatt, persze változik az, hogy melyik kerületben megy valakinek kicsit jobban vagy rosszabbul, és ezt csak azzal tudjuk előre látni, ha megnézzük, a közelmúltban mekkorák voltak az ilyen egyedi kilengések a kerületekben, és feltesszük, hogy most is akkorák lesznek négy év elteltével.
Az országos és a választókerületi szavazatarányokra vonatkozó hibahatárunk úgy jelenhet meg az adatokban, hogy nagyszámú számítógépes szimulációt végzünk, amelyek a folyamat megfelelő pontján a megkívánt mértékű véletlen ingadozást vezetik be a feltételezett országos, majd kerületi eredményekbe is. Én összesen 160 ezer választási eredményt szimuláltam, és ezek mindegyikében kiszámoltam az egyes pártok által az egyes kerületekben és országos összesítésben elnyert mandátumok számát a lengyel választási szabályoknak megfelelően.[2] Minden lengyel mandátumbecsléssel megegyezően végig azt feltételeztem, hogy az opolei kerületben a német kisebbségi lista szerez egy parlamenti helyet.
Az így kapott 160 ezer országos mandátummegoszlás összefüggését a hozzájuk kapcsolódó országos szavazatmegoszlással az alábbi ábra mutatja be. Az ábra paneljei az egyes pártokra mutatják meg, hogy különböző szavazatarányok mellett milyen mandátumarányra számíthatnak. Mivel egy-egy országos szavazatarány a többi pártok eredményeinek és a szavazatok földrajzi megoszlásának megfelelően más-más mandátumarányt hozhat, ezért a 160 ezer becslési eredmény helyett csak azok trendvonalát, illetve az egyes országos szavazatarányokhoz tartozó becslések átlagának hibahatárát mutatom be.
A közvélemény-kutatások adatai és a korábbi években látott szavazatföldrajzi összefüggések alapján végzett 160 ezer számítógépes szimulációm fő eredménye az, hogy csak egy-két százalékos esély van arra, hogy Kaczynskiék Zjednoczone Prawica listája egymagában is többséget szerez. Mint ábrám mutatja, ehhez most mindenképpen 40 százalék feletti listás szavazatarányt kellene elérnie a ZP-nek, jócskán rácáfolva a közvélemény-kutatási eredményekre. De a szokottnál nagyobb izgalmak és falusi mozgósítási erőfeszítések mellett zajló választás okozhat esetleg olyan részvételi mintázatot, amire a közvélemény-kutatók nem készültek fel. Viszont 2019-ben éppen a ZP előnyét becsülte túl a kutatások átlaga kerek öt százalékkal, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy kinek érdemes drukkolnia a közvélemény-kutatók felsüléséért.
Ha viszont nem lesz ilyen drámai meglepetés, akkor ma igazából csak egy Kaczynski és egy Donald Tusk (Koalicja Obywatelska) által vezetett koalíció között választanak a lengyelek. Az előbbi leginkább a Konfederecja igencsak színes, a kormányrúd közelébe eddig soha nem engedett képviselőivel alakulhatna meg, míg az utóbbi csak a Trzecia Droga és a Lewica társaságában, hiszen azok nélkül nulla a KO esélye a mandátumtöbbségre. Mivel a TD-nek a nyolc százalékos küszöböt kell megugrania, van arra másfél százaléknyi esély, hogy be se jut a parlamentbe. Ebben az esetben pedig már szimulációim szerint nulla lesz annak az esélye, hogy az ellenzék a Konfederacja nélkül mandátumtöbbséget szerezzen a Sejmben.
Hołowniáék bejutása a parlamentbe viszont felettébb valószínű a 10 százalék körüli közvélemény-kutatási eredményeik alapján. Összességében ezért szinte szó szerint fifty-fifty annak az esélye, hogy a (szél)jobb oldal, vagy annak szivárványszínű ellenpólusa kerül többségbe a lengyel parlamentben. Annak viszont, hogy a Koalicja Obywatelska szerezze a legtöbb mandátumot, a mostani közvélemény-kutatások alapján csak egy-két százaléknyi esélyt adtak szimulációim. Persze akkor se lenne abszolút többsége, csak a kormányalakítás válna egyszerűbbé.
A kis pártok szavazatarányuknál kisebb, a két nagy pedig azt meghaladó mértékben jutnak majd mandátumokhoz. Ha igaz a szimulációim feltevése, tehát hogy a 2019-eshez nagy vonalakban hasonló lesz a szavazatok földrajzi elhelyezkedése, akkor nyolc százaléknyi szavazattal mind a három kisebb párt nagyjából hat, tíz százalékkal pedig úgy nyolc százaléknyi mandátumra számíthat (lásd az ábra alsó felének paneljeit). Nyolc százalék alatti szavazataránnyal viszont a Konfederacja lényegesen rosszabbul járhat, mint a Lewica (a TD pedig lenullázódik).
Lesz tehát minek drukkolnia vasárnap este szinte minden politika iránt érdeklődő magyarnak, de érdemes fejben tartani, hogy Kaczynski nem Orbán, Tusk nem Gyurcsány, és Korwin-Mikke sem egy Novák Előd, meg aztán pártjaik sem tekinthetők ikertestvéreknek. Szerintem ez a legszomorúbb ebben az egészben, és persze a kutyapártiaknak sem könnyű mára kedvenc csapatot találniuk, bár még drukkolhatnak esetleg annak, hogy a Pártonkívüli Önkormányzati Aktivisták (Bezpartyjni Samorządowcy) három százalékra taksált listája felforgat minden kalkulust, és bejut ma a parlamentbe, hogy ott is Lengyelország radikális decentralizálása mellett léphessen fel. És hát jól tudjuk már, hogy a modern közkérdezés inkább ultraokossá tehető barkácsolás, mint szolid tudomány, és még az utóbbiban is mindig benne van egy nagy kollektív tévedés lehetősége.
LÁBJEGYZETEK
[1] Ebből az ígéretből persze még sok minden lehet, hiszen a másik három ellenzéki listával sokkal erősebbnek tűnik a szembenállásuk, mint a kormánypárttal. (FRISS: a pletykákról és cáfolatokról itt.)
[2] A
160 ezer szimuláció mögött 400,
a közvélemény-kutatások fentebb már bemutatott átlagától csak a szövegben
jelzett hibahatárnak megfelelően eltérő országos szavazatmegoszlás áll. Ezek mindegyikére
számoltam ki 400-400 lehetséges választókerületi szavazatmegoszlást, amelyek
megint csak a szövegben jelzett véletlen ingadozás mértékében térnek el a
legvalószínűbbnek tekintett helyi eredménytől.