Juhász Péter fölényes győzelme Kovács Alex felett a Budapest Bel- és Lipótvárosában a héten zajlott előválasztáson rácáfolt a Závecz RI előrejelzésére, miszerint Kovács állt jobban a versenyben. Megelőzőleg hasonló közvélemény-kutatási fiaskóhoz vezetett a Závecz hegyvidéki és a Medián budafoki kutatása is.
Az alábbi táblázat a tényleges választási végeredményt hasonlítja össze az előzetes közvélemény-kutatások adataival. Az utóbbiak százalékolásából kihagyja a „nem tudom” stb. válaszokat, és csak azt nézi, hogy a választások győztesének hány százalék volt a hátránya a közvélemény-kutatásban az abban vezető jelölt mögött (ld. "végső győztes hátránya ..." oszlop). Olyan közvélemény-kutatás ugyanis nem volt, amelyikben a tényleges győztes végzett volna az első helyen. A "végső győztes előnye ..." oszlop pedig azt mutatja, hogy a győztes jelölt hány százalékkal végzett a második helyezett előtt magán az előválasztáson.
A két szám összege (lásd jobboldali oszlopot) mutatja meg, hogy mekkorát „tévedtek” a közvélemény-kutatások itt meg ott: 27, 56 és 40 százalékot. Ami még a 2022 áprilisi előrejelzési hibákhoz képest is sok, hiszen akkor a közvélemény-kutatások csak hat-tizenhat százalékkal becsülték alul a Fidesz előnyét az ellenzéki lista előtt a belföldi szavazatokban. A tévedés szót azért tettem itt idézőjelbe, mert az előválasztási kutatások mind hetekkel a tényleges voksolás előtt készültek, tehát a maguk idején akár még pontos mérések is lehettek, és nem is prezentálták őket előrejelzésként. Na de ugyan mi másért közölné a sajtó és olvasnák a választók az ilyen számokat, mint hogy előre lássák az eredményeket? Abban meg láthatólag nem túl hasznosak. Lehet, hogy valamelyik versengő fél csupán a verseny pillanatnyi állásáról akart tájékozódni, és azért rendelte meg a kutatást, de ha kikerül az adat a nyilvánosságba, akkor ott már az adja a hírértékét, hogy mit árul el az esélyekről: ebben viszont nagyon rosszul teljesítenek az ilyen kutatások.
A tanulságot hónapokkal ezelőtt megírtam már itt: nem érdemes pénzt pocsékolni helyi közvélemény-kutatásokra Magyarországon, ha előválasztási esélyek felmérése a cél. Más értelmes célt viszont ettől még szolgálhatnak a helyi kutatások, és az országos felmérésektől is elvárhatnánk, hogy a választási eredményeket olyan jól eltalálják, mint a héten Horvátországban. Az is igaz azonban, hogy az előválasztási eredmények nem feltétlen tükrözik a teljes ellenzéki közösség véleményét, mert azon csak a legaktívabb polgárok vesznek részt. Ezért érdemes lehet inkább olcsóbb, esetleg a közvélemény-kutatók segítségét is igénybe vevő, ám a közvélemény-kutatásoknál sokkal transzparensebb, és az előválasztásoknál is nagyobb részvételi élményt és lehetőséget adó, a véletlen minta-vételt a választási fórum és a népgyűlés műfajával kombináló jelölt-kiválasztási technikákkal próbálkozni.
Az előválasztási közvélemény-kutatások egyik extra problémája (a helyi kutatások általában is súlyos problémáin túl) az, hogy az ellenzéki előválasztások várható résztvevőit elég nehéz megtalálni. Mivel a teljes minta is inkább csak 600, esetleg 1000 fő (ez nem csak pénzkérdés, logisztikai akadályok is vannak a mintaméret növelése előtt), nagyon kínos lenne a megkérdezettek kb. tíz százalékának (tehát 60-100 fő) válaszai alapján méricskélni azt, hogy vajon melyik jelöltnek van öt százalékkal több támogatója.
Ehelyett a közvélemény-kutatók inkább jóval magasabb (a három budapesti kerületben rendre a teljes lakosság nagyjából negyedét elérő) részvételt feltételeznek, mint ami valójában várható. Pedig pontosan tudják 30+ év magyar tapasztalatai alapján, hogy a „biztosan elmegyek” válaszok aránya alapján érdemes megsaccolni a részvételi arányt, mert ha a „valószínűleg elmegyek” válaszokat is hozzácsapják ahhoz, akkor irreálisan magas százalék jön ki, ami köszönőviszonyban nem lesz a valósággal (1990 óta a legtöbb magyar közvélemény-kutató egy a biztos elmegytől a semmiképpenig húzódó négyfokú skálát használ a várható részvétel valószínűségének felmérésére). Olyan nagy különbség úgy sincs a "biztos" meg a "valószínű" szavazók preferenciái közt, mondhatják - de azért ez is egy további hibaforrás, ami jó pár százalékot is jelenthet.
A részvételi arányt azonban mégse átkozzuk el, mert annál sokkal kedvezőbb volt, mint ahogy azt most sokan beállítják, részben talán azért is, mert Juhász Péter 15-20 százalékos budafoki es hegyvidéki részvételről beszélve túl magasra tette a mércét. Annyiban persze igaza volt, hogy a közvélemény-kutatások szerint a részvételi kedv, ha jól értelmezem a sajtóban értelmezhetetlenül megjelent adatokat, a másik két helyen is a hegyvidékihez hasonlónak tűnt. Viszont fele annyi napot hagytak a szavazásra Budafokon és a Belvárosban, mint a Hegyvidéken (ld. alább a táblázatban).
A budafoki és a belvárosi részvétel láthatólag nagyjából egyforma volt (Budafokon annyival magasabb, hogy ott két hétvégi nap is volt a négy között, míg a Belvárosban egy se), a Hegyvidén viszont kétszer annyi idő alatt nagyjából kétszer annyian szavaztak.
Tényleg alacsonyak ezek a számok?
Nos, egy átfogó amerikai statisztika szerint ott az elmúlt évtizedekben 27 százalék körüli az előválasztási részvétel. Igen ám, de ez a szám két különböző párt egymással párhuzamos előválasztásaira összesen vonatkozik, és ezért helyből kétszer akkora, mint egy magyar ellenzéki előválasztás részvétele! Ráadásuk a kerületi polgármesterségnél enyhén szólva fontosabb, legalább kormányzói vagy USA szenátori tisztségekre vonatkozik az amerikai szám, ezerszer nagyobb média-felhajtás és nagyon jelentős állami közreműködés mellett (ugyanis a szövetségi jog írja elő, hogy előválasztáson kell kiválasztani a jelölteket, tehát nem magánrendezvényről van szó, mint Magyarországon).
A helyes következtetés tehát az, hogy Budapesten idén nyolc napot kellett hagyni a relatíve kis tétre menő és minimális sajtóérdeklődés mellett zajló előválasztási szavazásra egy budapesti kerületben ahhoz, hogy az egész világsajtó által fél éven át taglalt amerikai előválasztásokhoz hasonló részvételt generáljon. Szerintem ez igen magas állampolgári részvételi kedvet jelez.
Egyébként a 2021-es ellenzéki előválasztás első fordulójában látott nyolc százalékos országos részvétel is egész pontosan megfelelt a magyarnál sokkal kedvezőbb körülmények között tartott 2005-ös és 2012-es olasz és a 2011-es francia baloldali előválasztások részvételének, amelyek nagyjából az egyetlen európai példát adták az "egy teljes politikai paletta nagyjából fele számára nyitott országos jelentőségű előválasztás" kategóriában (pl. a 2022-es francia elnökválasztás előtt már csak sokkal alacsonyabb részvételű előválasztások voltak, egy-egy kisebb pártcsoport hívei számára).
Megjegyzések a táblázatokban szereplő adatokról: pusztán a magyar állampolgár jogosultak január elsejei számának százalékában fejeztem ki a három előválasztás tényleges részvételi arányát, mert irreális azt feltételezni, hogy értelmezhető arányban értesült a meglehetősen nagy számú nem magyar EU-s állampolgár és menekült, akinek szavazati joga van a budapesti önkormányzati választásokon a hihetetlen kicsi médiafelhajtás mellett zajló előválasztásról, és az azon való részvételi elvi lehetőségükről (amire alighanem még a szervezők se gondoltak). A táblázatban látható összes jogosultak száma április 19-re vonatkozik és innen származik. Ez a szám az ötödik és hatodik kerületben egyharmaddal magasabb, mint a magyar állampolgár jogosultaké, és a terézvárosi Helyi Választási Iroda vezetőjének korábbi benyomásai szerint (őt tudtam megkérdezni erről) ők a valódi önkormányzati választáson is a magyaroktól messze elmaradó arányban vesznek részt. Az érvénytelen szavazatok számáról csak a Hegyvidéken láttam adatot (hatezernél több szavazatból kilenc volt ilyen), az alapján elhanyagolható probléma, hogy a becsült részvételi arányba az érvényteleneket most nem számoltam be. A kerületi előválasztási eredményekről sajnos csak bizonytalan források alapján számolt be a sajtó, legjobban talán itt meg itt meg itt, és én is ezekre hagyatkoztam, ha már a rendezők nem tartották fontosnak hitelesen bejelenteni az eredményeket.